Rekordlétszám a félszigetkerülőn

A szervezők közleménye szerint a viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel. Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 hajó állt rajthoz. A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette […]

Újra jön a Harlem Globetrotters!

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a Harlem a 2024-es világkörüli turnéjának keretében március 5-én a Veszprém Arénában, március 6-án pedig Budapesten az MVM Dome-ban szerepel. A két mérkőzés előtt, kiegészítő jeggyel személyesen lehet találkozni a csoport játékosaival, akik megmutatnak néhány trükköt, együtt lehet velük kosárra dobni, de adnak autogramot és fényképeket is lehet velük készíteni. […]