Ezt ne hagyjuk!

A polgármester elmondta, a falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet – a 022/11 helyrajzi számú vízállást – munkagépekkel kimarkolták. Hozzátette: a rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is. “Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és […]

Hamarosan Balaton Sound

“A tavalyi visszatéréssel lezártuk a rossz emlékű “covid korszakot” és örültünk, hogy végre újra együtt lehetünk. 2023-ban azonban egy új időszámítás kezdődik a Balaton Sound életében. Ez látszik a mostanáig napvilágot látott zenei kínálatban, de tapasztalható lesz majd helyszínekben, valamint a napközbeni programok felhozatalában is” – mondta Filutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője. A Sound mostani […]

Felkészült a rendőrség a szezonra

Kiss Róbert a Balaton Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) plenáris nyitó értekezlete utáni sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a BKKB 1991-től segíti nyáron a turisztikailag jelentős térségek rendőrségi feladatainak ellátását, erősíti a rendvédelmi szervek együttműködését. Jelezte, hogy idén a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság látja el az elnöki feladatokat. Közölte: az érintett négy vármegye kapitányságai által készített végrehajtási terveket és munkaprogramokat […]

Keresik az év strandételét

Az idei fő újdonság az, hogy a versenyben kiemelten értékelik, akár különdíjjal is a jóárasított ételeket, vagyis azt, ha egészséges és lehetőleg helyi alapanyagokból sikerül elérhető áron kínálni a nevezett ételt. Tavaly óta külön díjazzuk a strandbisztró és a strandbüfé kategóriát, így különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni, mivel ebben a kategóriában […]