Kell majd a védettségi igazolvány a strandokon?

A 24.hu információi szerint a fizetős strandokon nem szükséges majd a védettségi igazolvány a belépéshez, sőt a távolságtartás sem lezs kötelező, ugyanakkor a strandok üzemeltetői több ajánlást is megfoalmaztak a vendégek védelme érdekében. Az önkormányzatok esetében biztosítani kell a másfél méter betartásához szükséges területet, illetve a strandokon 10 négyzetméter/fő az a terület, illetve az a […]

Balatonfűzfő és Balatonalmádi között rajtol az egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat

Open Water Tournament néven egyedülálló nyíltvízi úszóverseny-sorozat indul június 26-án Magyarországon. “Magyarország a vizek országa, a magyarok pedig a legjobb úszókat adják a világnak, itt az ideje, hogy a nyíltvízi úszók és családjaik, barátaik is kapjanak hasonló lehetőséget” – idézte az OWT sajtóközleménye az alapító Mezős Balázst. Az OWT célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország […]

Öt új nagyszínházi bemutatóval készül az évadra a Pannon Várszínház

Vándorfi László elmondta: a koronavírus-járvány miatti lezárást követően múlt héten kezdtek újra játszani. Tavaly márciustól idén februárig 228 tervezett és lekötött előadásukból csak 95-öt tudtak megtartani, bérleteseik csaknem harmadát elvesztették. Júniusban a tavaly meghirdetett évad utolsó előadását, a Hotel Menthol című korábbi darabjuk felújított változatát állítják színpadra, június közepétől augusztus végéig pedig 46 produkcióval készülnek […]

Fejlesztésekkel bővült a Kis-Balaton térségében található kápolnapusztai bivalyrezervátum

Puskás Zoltán, a Zala megyei látogatóhelyet fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) igazgatója a helyszínen tartott rendezvényen csütörtökön elmondta: a bivalyrezervátum 1992-ben nyitott meg, de az évente 40 ezer látogatót fogadó létesítményben átfogó fejlesztés mostanáig nem volt. Az osztrák-magyar PaNaNet hálózat pályázatán hat hazai és burgenlandi partnerrel közösen 2,740 millió eurót nyertek ökoturisztikai fejlesztésekre. Ebből a […]

Harminc Balaton-parti állomáson hallhatunk majd verseket

A nyári hónapokban 30 Balaton-parti állomáson, szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, valamint 24 távolsági buszállomáson találkozhatnak az utasok a költeményekkel országszerte – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Az idén már nemcsak a Balatonnál, hanem az ország különböző pontjain hallhatók versek péntektől október 6-ig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV 71 vasút-, […]

Sünit mentettek a Balatonból

A kimerült állatot kiemelték a vízből és egy rongy segítségével a partra szállították. A kisállatnak a fáradtságon kívül nem esett baja. FACEBOOK/MAGYAR RENDŐRSÉG

Balatonvilágos is csatlakozik a Nyitott Főzdék Napja programhoz

Országszerte huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat sörkóstolókkal, új főzetek bemutatóival és számos egyéb programmal szombaton a 2. Nyitott Főzdék Napján. Budapest és tíz megye sörfőzdéi csatlakoztak idén a Nyitott Főzdék Napja kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a fogyasztók megismerkedjenek a környékükön működő kisüzemi sörfőzdékkel, megismerjék az ott készített sörtípusokat – közölte az MTI-vel Knap […]