Tisztul a Balaton, ez látszik a műholdról

A kutatásban összesen 33 ország 71, 100 négyzetkilométernél nagyobb tavát vizsgálták meg. A vizsgálat során azt is figyelték, hogy minél jobban különbözzenek a fizikai körülmények. Ezek után huszonnyolc évnyi fotót, összesen 32000 nyári felvételét elemezték ki az erős infravörös jeleket keresve. Ugyanis a fitoplankton virágzásakor megnő a klorofill koncentrációja, a klorofill a kék és a […]

Mi mennyi? Árak a Balatonnál és az Adrián

Az utazás autóval számításaik szerint Budapestről Rovinjba 37 ezer forintos üzemanyagköltséget jelent, míg Balatonmáriafürdőre ennek a negyede. Szállás szempontjából 180-220 ezer forint körül van egy négy személyes apartman itthon, és hasonló az árfekvés az Adrián is. Az étkezést tekintve sokat spórolhatunk, amit a “tipikus magyar turista” jól megpakolt hűtőtáskával meg is old. Összevetve egyébként az […]

Vagy algás, vagy hínáros

Nehezményezték az algásodást, amely például Balatonalmádinál volt megfigyelhető, de a hínáros területek a hajósok türelmét tették próbára sokszor. A Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Tóth Viktor szerint egy természetes tó esetében mindkét probléma természetes és nem egyedülálló. – A sekély tavaknak, mint amilyen a Balaton is, két állapotuk van: vagy hínárosak, vagy algásak, attól függően, […]

Szombaton minden jöhet

A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra. Szombaton hidegfront érkezik, többfelé viharos széllel, elszórtan zivatarokkal. A hidegfront előterében az Alföldön még szombaton is marad a hőség, több helyen 25 Celsius-fok feletti, délkeleten néhol 27 fok körüli napi középhőmérséklettel. Az előrejelzés szerint […]