Magyarországra is elért a koronavírus

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében. Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a […]

Négy nap alatt háromezren futják körbe a Balatont

A hagyományokhoz híven Siófokról rajtol el csütörtökön a 13. SPURI Balaton Szupermaraton, melynek mezőnye négy nap alatt kerüli meg az ország legnagyobb tavát. A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi 2700 nevezőhöz hasonló indulói létszámra lehet számítani az idei megméretésen is. A versenyt egyénileg, párban és három vagy négyfős csapatban lehet teljesíteni. A nyitónapon Siófoktól Fonyódig […]

Kézis lokálderbi szerdán este

Ugyan az erőviszonyok egyértelműek, vagyis óriási meglepetés lenne, ha pontot vesztene a címvédő Veszprém, ám ettől függetlenül a helyi sportbarátok mindig kiemelt figyelemmel követik a két szomszédvár, a Balatonfüredi KSE és a Telekom ütközetét. A BKSE jelenleg ötödik a férfi kézilabda NB I tabelláján, tíz alkalommal nyert, egyszer ikszelt és hatszor kapott ki. Az állás […]

Álparkolóőr bírságolt buszsofőröket

Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 33 éves kaposvári férfi tavaly márciustól decemberig Keszthelyen, főként a Festetics-kastély környékén lévő utcákban, de a Balaton-parton is a buszsofőröktől és az autósoktól parkolási díjat, vagy a parkolójegy hiánya miatt bírságot szedett. A vádirat 15 esetet említ, amikor többségében külföldi buszvezetőktől, továbbá autósoktól vett át kétezer és tízezer forint, vagy […]