Búvárok a tóban

A veszprémi búvárok immár két évtizede rendszeresen bevállalják a tó rendben tartásának ezen részét, a szilveszteri fürdés és a Víz márciusi világnapja apropóján, évente kétszer. Olajos Károly, a klub elnöke elmondta lapunknak, hogy a 49 éves klub tagjai a bedobált szemetet szedik ki ilyenkor a tóból, különös tekintettel arra, hogy a másfél-két méter mély vízből […]

Cziráki Miklós színpadi felügyelő és koordinátor kapta a Bujtor-gyűrűt

Tárvezetők jelöltjeiből került kiválasztásra, hogy melyik munkatársukat jutalmazzák a Bujtor István profilját ábrázoló, 24 karátos aranygyűrűvel, melyet szombaton délután adtak át ünnepélyes keretek között. Cziráki Miklós 1986 szeptemberétől dolgozik a Veszprémi Petőfi Színházban. Először díszítőként segítette a háttérmunkát, majd 25 éven keresztül színpadmesterként tevékenykedett. Rövid ideig műszaki vezetőként, jelenleg pedig színpadi koordinátorként látja el feladatát […]

Különleges óévbúcsúztató Veszprém séta

A garantált gyalogos városnézés keretében, Hasprai Katinka szakavatott idegenvezető mutatja be Veszprém nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára. A december 31-i városnéző séta az Óváros térről indul 10.30-kor. A séta a Veszprémi Várba vezet. A vezetést megelőzően egy kis óévbúcsúztató koccintásra várjuk a résztvevőket. A vezetés díja a 2 órás időtartamú séta esetén a felnőttek számára […]

Madarász Ildikó: Karácsonyi menü (II.)

Az a helyzet, hogy ilyenkor van a legnagyobb kereslet liszt, cukor, mák, dió, méz vonatkozásában, és ha nem is tudnám, hogy jönnek az ünnepek, csak bele kell néznem a bevásárló kosarakba.  A „villantós” karácsonyi menü édesség szekciója is jól alakul, megpróbálok minden igényt figyelembe venni, és mégsem null-huszonnégybe járatni a sütőt.  A mákos sütemények reneszánszukat […]

Madarász Ildikó: Karácsonyi menü (I.)

Lehet, hogy kemény szavak, de nekem szinte csak ilyen ismerőseim vannak, illetve én is ezt a tábort erősítettem, hisz nagyjából 13 éven keresztül én tartottam a karácsonyi ebédet a tágabb családom számára is. Persze mindenki azt gondolta, hogy nekem ez kisujjból megy, és én még élvezem is, hisz ez a hobbim, de higgyétek el, hogy […]