Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. szeptember 10., szerda

Az ezeregy arcú csirke – Forradalmian új csirkemell receptek a Balaton háziasszonyától

Szóval az a bizonyos csirkemell!

Az a helyzet, hogy már zsenge fiatal koromban is nagyon szerettem a csirkének ezt a bizonyos részét, és ez a rajongás csak kicsit halványult el az évtizedek alatt.
Mindig csodálkoztam anyuékon, hogy ők miért mindig csak a hátát meg a szárnyát, vagy nyakát szopogatják a pörköltből. Azt mondták nekem, hogy azért, mert ők ezt szeretik.

Persze a csirke/tyúk nemesebb részeit, úgy, mint a combját és a mellét mindig mi ettük meg az öcsémmel. Az öcsémé a combja, enyém a melle.
Aztán, ahogy nekünk is gyerekeink lettek, jöttem rá, hogy miért is azt szerették! Nálunk a két fiú között ugyanez az elosztás, egyik egyiket szereti, másik másikat, nekünk meg marad a háta, a szárnya, és bőszen szopogatom a nyakát.

Persze régen nem lehetett kapni csak csirkemellet, úgy, mint ma!
De hála isten, ma már válogathatunk a sokféle, és számtalan helyről származó húsból.
Végtelen számú módon elkészíthetjük, de a tapasztalataimat latba véve a magyarok még mindig két-három-négyféle képen kreálják. Itt az idő változtatni!
Ma kettő, egyszerűen elkészíthető, gyors csirkemell receptet hoztam, ami átment a nagyon szigorú családi szűrőn és azóta az egyik hivatalosan is a kedvencem lett.
Főzzétek, süssétek! Egyetek jót, legyetek jól!

Kelkáposztás csirkemell

 

Hozzávalók:

1 fej kelkáposzta
2 db. csirkemell
3 cm. gyömbér
2 gerezd fokhagyma
só, bors
köménymag
kb. 2 dl. főzőtejszín
választott zsiradék (kókusz zsír/olaj)

A kelkáposztát laskára vágom, majd nagyon forró serpenyőben, pár perc alatt roppanósra pirítom, közben sózom, borsozom. A serpenyőből kiszedve melegen tartom.
A csirkemellet csíkokra vágom, a zsiradékon hirtelen megsütöm, sózom, borozom, ráreszelem a gyömbért, a fokhagymát, és meghintem kb. 1 teáskanál köménymaggal. Ha a hús megpuhult, ráöntöm a tejszínt és kiforralom. A káposztával összekeverve tálalom.

Mézes-citromos-gyömbéres csirkemell madársalátával

Hozzávalók:

2 db. csirkemell
3 ek. olaj
só, bors
1 citrom
3 cm gyömbér
2 ek. méz
+madársaláta
2 db. mandarin
olívaolaj

A csirkemelleket befűszerezem sóval, borssal, reszelt citromhéjjal,és gyömbérrel, valamint kevés mézzel.
Hirtelen serpenyőben kisütöm, jót tesz neki, ha kb. egy órát fűszeresen állni hagyjuk.
A madársalátát a citromléből, az olívaolajból, só és bors hozzáadásával képezett dresszinggel meglocsolom, majd hozzáadom a mandarin darabokat. Ennek a tetejére ültetem rá a kisütött csirkemell szeleteket.

Madarász Ildikó

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250