Meghalt a férje, két kezével húzta fel az elkezdett házat, és most kőművesként dolgozik

Meghalt a férje, két kezével húzta fel az elkezdett házat, és most kőművesként dolgozik

Melinda nem az a kislány volt, aki arról ábrándozott, hogy egyszer négykézláb áll napi 8-10 órát, a járólapokra hajolva, azokat a csempevágóval darabolva, vagdalva, ha a kedves megrendelő úgy kívánja. Avagy mire kényszerít a valóságom?

– Szombaton akkor lerakom a járólapot, vasárnap meg kifugázom. A Joci segít majd nekem kicsit. Jó lesz ez így nektek?
– Persze-persze és mindent hozol? Nem kell vennem semmit?
– Nem-nem, viszem a szerszámaimat, de ha van egy jó gumikalapácsotok, akkor azt megköszönném, mert az enyémet a múltkor egy villa csempézésénél elhagytam.

A beszélgetésnek vége szakadt, mert Melindát sokan hívják.
Melinda háromgyerekes, özvegy, negyvennégy éves családanya, aki remek burkoló. Meg kőműves. És persze szobafestő. Ja és el ne feledjem, hogy vízvezeték szerelő.
Melinda nem az a kislány volt, aki arról ábrándozott, hogy egyszer négykézláb áll napi 8-10 órát, a járólapokra hajolva, azokat a csempevágóval darabolva, vagdalva, ha a kedves megrendelő úgy kívánja, mert valami mást, valami különlegeset akar, de ha nem is lesz különleges, meg egyedi, de akkor is legyen különb a szomszédénál.
És az igényeket ki kell szolgálni. Így Melinda vág, illeszt és ragaszt, esténként tervet készít, hogy hol is kezdje el rakni, és számolja a négyzetmétereket.

Fotó: Pixabay

Melindára ugyanolyan kislány volt, mint bármelyikünk. Babákkal játszott, zenét tanult, kórusban énekelt, és ugyanolyan fehér menyasszonyi ruhája volt, mint akár nekem.
Aztán jöttek a gyerekek, szépen sorban, kétévente, míg nem három kislány boldogította az életét. Építkezni kezdtek. Aztán jött a tragédia, és egyik nap Melinda egyedül találta magát a három kislánnyal. Temetés után, mikor elment minden vendég, kiállt az épp csak elkezdett háza közepére és vett egy mély levegőt. Másnap hajnapban kelt, ellátta a legkisebbet, és elkezdett maltert keverni. Ezt már csinálták együtt a férjével – segítettek a kőművesnek – itt tudta az arányokat….aztán megfogta az első téglát és a helyére tette. Aznap három sort falatozott fel. Így kezdődött.
Sok küszködéssel, több baklövéssel, rengeteg jó barát segítségével, nagy akarattal, 10 hónap múlva állt a ház.
Melinda a saját háza építésével kezdte a szakmát, ez volt az iskola, a saját tanműhely, ahol szakemberek irányításával, sok jegyzet készítésével, a kelleténél több falfesték réteggel, de kezdte kitanulni a szakmákat.

A valósága kényszerítette. GYES mellett, pénz nélkül, egyedül, meglévő építőanyagokkal kezdte a szakmát, és 15 éve képezi magát. Folyamatosan.
Azóta épített egy másik házat. Életformája lett az építés.
Viacolort rak le, betont tör fel, sövényt nyír, ősszel egy építőbrigád élén kőműveskedett és vidáman újságolta a telefonba, hogy már tud köroszlopot is készíteni.
Melinda férfimunkát végez nap, mint nap.
Ez lett a hivatása. Kényszerből alakult, de mára örömforrássá, pénzkereseti lehetőséggé vált.
Melinda jó szakember. Precíz, pontos és nem nyafog nyáron vakolás közben, hogy száraz a beton, így jelezvén, hogy jöhet az újabb doboz sör.
Melindát sokfelé hívják. Ahol egyszer letette már a névjegyét ott soha nem felejtik el.
Általában először furcsán méregetik. Folyton valamelyik melós feleségének hiszik, aki csak a szállítással van megbízva, de az utasítások elhangzása után, illetve amikor ő veszi kezébe a szintezőt…elnémulnak a döbbenettől. Melinda már megszokta a furcsa, kétkedő pillantásokat, hisz tudja, hogy minden csoda három napig tart, és a következő reggelen már az építésvezető is csak vele tárgyal.

Persze, Melinda otthon ugyanolyan anya és nő, mint bármelyikünk, azzal a különbséggel, hogy neki nem a vasalástól fáj a háta péntekre, hanem a betonkeverőbe való lapátolástól.
Az előítéleteket is megszokta. Megszokta, hogy először, kapásból szinte félárat ajánlanak egy olyan munkáért, amire úgy gondolják, hogy azt csak férfi végezheti. Persze, ezerszer bizonyított, de tudja, hogy még ezerszer bizonyítania kell, mert nő. Hátránnyal indul a férfiakkal szemben, de a „verseny” végén általában Ő a befutó.
Nálunk is járt egy hete. Ő lapozta le a szuterént. Mikor elment, a szomszédok átjöttek hozzánk a szuterént vizslatva, kérdések záporával öntöttek el bennünket, hogy, hogy-hogy egy nő volt a burkoló…egy, egy… asszonyember…?

Madarász Ildikó