Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 16., hétfő

Zamárdi is esélyes a Red Bull Air Race befogadására

Zamárdiban kedden terepszemlét tartottak a Red Bull Air Race szervezői, miután a múlt héten Fonyód és Zamárdi vezetőivel is tárgyaltak a műrepülőverseny befogadásáról – erősítette meg az MTI információit Zamárdi polgármestere.

Csákovics Gyula (független) közölte, a képviselő-testület egységes abban, hogy befogadná a repülős Forma-1-nek is nevezett versenyt.

Hangsúlyozta, Zamárdi és az egész Balaton számára óriási reklámértéke lenne a rendezvénynek, amelynek fő helyszíne a város 3 kilométer hosszú partszakasszal rendelkező szabadstrandja lenne, de a repülőket a környék településeiről is látni lehetne.
A polgármester nem tart attól, hogy a Balaton Sound utáni hétvégére, július 12-14-ére esne a verseny, “hiszen erről szól a főszezon”.

Elmondta, a repülők számára szóba jött a sármelléki, a siófok-kiliti és a szentkirályszabadjai reptér is. A szervezőknek még több hatósággal, szervezettel egyeztetniük kell, mielőtt meghozzák a végleges döntést – jegyezte meg.

A Főpolgármesteri Hivatal február elején jelentette be, hogy a főváros nem ad engedélyt a júliusra Budapestre tervezett Red Bull Air Race-re. Ezután Keszthely alpolgármestere ajánlotta városát és környékét a verseny balatoni helyszínéül, Hévíz és az általa üzemeltetett sármelléki Hévíz-Balaton Airport pedig háttérbázisként vállalta a támogatást, ha a szervezők a nyugat-balatoni térségbe vinnék a rendezvényt.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!