Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 21., szombat

Vonzóbb a település a fiatalok számára

Raposkán elkészült a művelődési ház épületet korszerűsítése, amelyet a napokban adtak át hivatalosan rendeltetésének.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a Magyar Falu Program pályázata segítette a kivitelezést, amely során kilencmilliós támogatásból készült el a fűtéskorszerűsítés, az álmennyezet, festettek és beszerezték a szükséges hangtechnikát.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő szerint a kistelepülések nagy lehetőséget kaptak a programmal. Amint elmondta, a kormány célja volt, hogy az ott élők is olyan esélyeket kapjanak, amelyek a városi lakosság számára természetes. – Fejlődhetett az infrastruktúra, megújulhattak a közintézmények, programokat szervezhettek, orvosi eszközöket szerezhettek be. Ezek nagyon fontos lépések, de ezeknél is lényegesebb, hogy a falusi CSOK bevezetésével a fiatalok olyan esélyhez jutottak, amelyhez korábban nem: ma már lehetőséget látnak a falusi életformában. A régi, elhagyott épületeket felvásárolják, felújítják és szinte nincs eladó ház a falvakban. Nagy eredmény, hogy amikor a kormány elindította a család támogatási programot, egy családra 1,21 gyermek jutott átlagosan, ma már 1,56 ez a szám. Messze vagyunk még az áhított kettőtől, de haladunk – mondta a képviselő.

Bolla Albert polgármester szerint a fejlesztésekkel a falu megtartó erejét fokozhatják, komfortosabb a község. – A fűtés korszerűsítése során a régi konvektorokat radiátorokra cserélhettük, modern kazánt vásárolhattunk, megújult az álmennyezet, korszerű a világítás, a hangtechnika és elkészült a festés – mondta.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!