Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. június 1., vasárnap

Vitaindító esemény Paloznakról

Nemrégiben Paloznak polgármestere bejelentette, hogy egy ideig tilos a településen bármilyen építkezés. Most erre reflektálva szerveznek online eseményt, ahol a résztvevők választ kaphatnak a miértekre.

A Magyar Urbanisztikai Társaság hirdetett online eseményt Paloznakról.

Paloznak polgármestere nemrég építési tilalmat rendelt el a Hild-díjas, Balaton-parti település egész területére. A rendelet szerint tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani. A tilalom alól – mely akár három éven át is fennmaradhat – csak a már bejelentett, vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyek kaphatnak felmentést.
2021 március 4-én 17:30-tól a Magyar Urbanisztikai Társaság „virtuális székházában” Czeglédy Ákos, Paloznak község polgármestere lesz a vendégünk, aki online beszélgetés keretében fog választ adni azon izgalmas kérdésekre, hogy mi vezetett az építési tilalomhoz, valamint, hogy milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre ezen lépés megtételéhez. A beszélgetésen szó lesz továbbá a tervezett intézkedés visszhangjáról, valamint arról, hogy pontosan mit is vár ezen döntéstől a Hild-díjas Balaton-parti település.
A beszélgetés résztvevője lesz Körmeny Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, aki szabályozás tekintetében több évtizedes szakértői, oktatói múlttal rendelkezik, valamint Bérczi Szabolcs, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának elnökségi tagja. A beszélgetést moderálja: Szkordilisz Flóra építészmérnök, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont ügyvezető igazgatója.
A beszélgetést a társaság Youtube csatornáján lehet élőben követni.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250