Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Veszprémi az ország legjobb középiskolája

A legjobbiskola.hu több szempontot vett figyelembe, mielőtt elkészítette volna a rangsort.

A kiemelkedő kompetencia és érettségi eredményeket elérő iskolák mellett azokat is megjelölték, ahol évről, évre azon dolgoznak a pedagógusok, valamint a munkatársak, hogy minél jobb eredmények születhessenek.

Meg kell jegyeznünk, nemcsak az Oktatási Hivatal által közzétett legfrissebb eredmények alapján született meg a végső sorrend, hanem az oldal az elmúlt öt esztendő átlagát vette alapul, így egy esetlegesen rosszabbul sikerült év nem húzta le túlzottan az eredményeket.

Eszerint a veszprémi Lovassy László Gimnázium érte el a legjobb eredményeket.

A Lovassy minden évben kiemelkedően szerepel a középiskolák rangsorában, a HVG évente ad ki listát az ország legjobb középfokú intézményeiről, ahol ugyancsak mindig a legjobb tíz között találjuk.

Érdekes, hogy a második és a harmadik helyet is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium szerezte meg, a nyolc osztályos képzéssel, valamint a hagyományos négy osztályos képzéssel.

A Balaton-parti iskolák közül a Keszthelyi Vajda János Gimnázium a 73. helyen zárt.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!