Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 14., szerda

Veszprém is bemutatkozik a giga-showban

Budapest mellett Veszprém és Esztergom is bemutatkozik az MTV EMA 2020 online showban – jelentette be a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra elmondta, a fővárosban a műsor további két budapesti helyszínről is bejelentkezik, így az MTV díjátadó valamennyi követője megismerheti a főváros panorámáját és a Széchenyi fürdőt, ahol David Guetta, a világhírű DJ és producer zenél majd.
Hangsúlyozta, a zenei esemény páratlan turisztikai reklámot jelent Magyarországnak. Az eseményhez kapcsolódó televíziós és online megjelenésekben 180 ország egymilliárd nézője ismerheti meg az ország híres helyszíneit.
A videóban – amelyben mások mellett megszólal Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztosa, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója és Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere – elhangzott, november 8-án, vasárnap a régióban elsőként, Londonnal együtt Magyarország lesz az egyik helyszíne a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az MTV EMA-nek.
Az adás során a nézők egy virtuális utazáson vehetnek részt és megismerhetik Magyarország emblematikus helyszíneit.
A showműsor alatt a világhírű magyar szupermodell, Palvin Barbara vezetésével elsőként Veszprémet, a királynék városát, láthatják a nézők, a másik vidéki helyszínen pedig a Dunakanyart és Esztergomot tekinthetik meg az érdeklődők.

Fotó: Facebook

Forrás: MTI

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!