Védjegyet nyert a Folly szörpje

A badacsonyörsi Folly arborétum védjegyzett borai után idén a levendula szörp is elnyerte a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet, amelyet a park igazgatósága azoknak a jellegzetes termékeknek adományoz, amelyek valamelyik nemzeti park területén készülnek és előállításuk a természettel összhangban történik.

A még 2019-ben meghirdetett pályázaton kilenc jelentkező 37 terméke vett részt, de a járvány miatt csak most ősszel kerülhetett sor a bírálatra. Az országosan meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium és a tíz magyar nemzeti park igazgatósága a helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel előállított termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a fogyasztói kultúra emelését kívánja segíteni, ösztönözni. A Tanúsítványi Bizottság a Folly kézműves, kizárólag friss alapanyagokból, tartósítószer nélkül készült levendula szörpjének is bizalmat szavazott. A termék öt éven keresztül viselheti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyet.


A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászathoz tartozó tíz hektáros terület kiváló környezetet biztosít a szörpök alapanyagainak termesztéséhez is. A negyedik generáció tulajdonában álló Folly szörpjei szezonálisan készülnek kisüzemi módszerrel, kis palackszámban, hőkezeléssel tartósítva, valamint semmilyen tartósítószert, színezéket vagy mesterséges adalékot nem tartalmaznak. A kert zamata, az illatos virágok aromája és a Balaton-felvidék gyümölcseinek tiszta esszenciája érvényesül a házi készítésű termékekben. Ízek: fahéjas alma, fahéjas szilva, gyömbér, birsalma, citromfű-menta, levendula, fenyőrügy. Mivel a tavasszal főzött levendula szörp nemcsak a bizottság tetszését nyerte el, hanem a látogatóknak is nagyon ízlett, nagy volt iránta a kereslet, ezért jelenleg nincs a Folly szörp-kínálatában – erre a következő levendula szezonig, májusig kell – és érdemes – majd várni.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

A nap képe

Varga Norbert fotós ma is csodálatos fotóval örvendeztetett meg bennünket. Képéhez azt írta: Hajnali áhítat: közeledik a mindent eltakaró ködfolyam a Balaton felől. Melyik kápolna

tovább olvasom »

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250

Iratkozz fel a Balaton legfrissebb híreiért

Adataid megadásával önkéntesen elfogadod, hogy a Triál Média Kft. részedre heti rendszerességgel hírlevelet küldjön, továbbá elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

© 2020 Balaton Televízió – Minden jog fenntartva!