Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 16., hétfő

Üvegkilátót építenek

Fonyód különleges üvegkilátó építését tervezi a település Magaspartján.

A fonyódi városi kilátókat évente több mint 40 ezer ember látogatja meg évente. Az idei évi kilátó fejlesztésekhez bruttó 380 millió forintot nyert a város. Az összegből egy új, különleges üvegkilátót építenek, amely az úgynevezett Magaspart területén a partról az út fölé nyúlik majd. A kilátó egyedi panorámát nyújt egyrészt a Balaton felé, másrészt rácsodálkozhatnak a látogatók a Magaspart szépségeire is. A szerződést a napokban írta alá az önkormányzat, most kezdődik meg a tervezés, engedélyeztetés, közbeszerzés.Jó esetben 2020-ban átadhatják az egyedülálló kilátót.

Továbbá a pályázati támogatásnak köszönhetően elkészül a Sipos-hegyi kilátóhoz vezető sétány közvilágítása, azt az üvegkilátóval együtt adhatják át. Viszont a Várhegyi Szépkilátónál parkoló építése és a Szaplonczay sétány felújítása már erre a szezonra elkészülhet.

A Valkó-kilátó felújítása önerőből készül, várhatóan még idén tavasszal, hozzávetőlegesen 10-15 millió forintból.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Még négy napig kérhető a postázás

Akinek nincs elektronikus elérhetősége, március 16-ig adóazonosító jele és születési dátuma megadásával többféle módon kérheti a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn formában.

tovább olvasom »

Szólj hozzá!