Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 11., szombat

Útlezárások a versenyen – Mutatjuk a korlátozásokat

Tudatták: az ország legnagyobb kerékpáros versenye több mint 865 kilométernyi, zömében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve zajlik majd.

A nemzetközi verseny kedden Siófokról indul, majd szerdán Balatonalmádi és Keszthely, csütörtökön Velence és Székesfehérvár, pénteken Cegléd és Hajdúszoboszló, szombaton Karcag és Miskolc között folytatódik, majd 19-én vasárnap a Kazincbarcika – Aggtelek – Kazincbarcika útvonalon zárul.

A pontos útvonal elérhető a https://www.tourdehongrie.hu/terkep oldalon. Az érintett településeken történő áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal “Szakaszok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.
A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak a közlekedők.

A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!