Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a rendezvény pénteki sümegi sajtótájékoztatóján kiemelte: az eddig megvalósított programok is azt mutatják, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezői jó úton járnak afelé, hogy sikerüljön beteljesíteni a kitűzött célokat.
Kulcsfontosságúnak nevezte a sümegi programot annak bemutatására, hogyan van jelen az európaiságban a magyarság, illetve a magyarságban az európaiság. Ugyanis Kisfaludy Sándor élete és munkássága úgy magyar, hogy európai, és úgy európai, hogy magyar – fogalmazott.
Navracsics Tibor reményeit fejezte ki, hogy a rendezvény még népszerűbb lesz, mint tavaly, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felkészülési időszakban kipróbált programok 2023-ban “különösen ragyognak” és még látogatottabbak lesznek.
A területfejlesztési miniszter közölte: az első féléves veszprémi adatok azt mutatják, hogy a belföldi turisták száma 92 százalékkal, a külföldi turistáké pedig 56 százalékkal emelkedett korábbi évek hasonló időszakához képest.
Végh László, (Fidesz-KDNP) Sümeg polgármestere kiemelte: a város egyre nagyobb súlyt kíván fektetni Kisfaludy Sándor emlékének őrzésére.
Oszkai Réka, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház igazgatója a programokat ismertetve jelezte: pénteken az emlékházban a Darnay Alkotótábor tagjaival rendezett művészpiknikkel kezdődik a fesztivál, amely örömtánccal és az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatóinak előadásával folytatódik.
Szombaton közösségi kezdeményezésre szüreti felvonulással indul a nap, amelyhez utcaszínházi produkciók kapcsolódnak majd. Délután a palotakertben utcaszínházi forgatag várja az érdeklődőket, tapolcai és sümegi amatőr színjátszók előadásában megelevenedik Kisfaludy Sándor badacsonyi szürete, lesz tűzszínház, fellép a Lóci játszik zenekar, az estet pedig fényfestés zárja.
Vasárnap közösségi családi interaktív programokat rendeznek, mások mellett fellép Berecz András ének- és mesemondó, a művelődési központban pedig a Broadway Tánccsoport Omega-táncjátéka zárja a fesztivált.
![](https://balatontelevizio.hu/wp-content/uploads/2024/07/452578837_898272062316467_2001440502374359701_n.jpg)
Hétévégén visszatér a tökéletes strandidő
Napos hétvége Pénteken a sok napsütést csak kevés fátyolfelhő zavarja, csapadék nélkül. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet 29°C közelében tetőzik. Szombaton derült, illetve gyengén