A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.
Az ICF szerdai hírlevele szerint sok területen modernizálják a viadalt, ezek közül az egyik a két új szám – férfi és női csapatverseny – bevezetése. Az induló országok a hosszú távú versenyekben négy, a technikai számokban pedig három sportolót nevezhetnek a csapatversenybe – ennél többen is indulhatnak, de a többiek eredménye csak egyéniben számít majd. A nevezettek összesített teljesítménye alapján alakul ki a csapatok végső sorrendje – a hosszú táv esetében nemzetenként csak a legjobb három versenyzőt értékelik.
Az előző, 2019-es vb-n, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a nemzetközi szövetség pedig reméli, hogy az idei, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz. A világbajnokságon három osztályban küzdhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Akinek jár valamilyen adókedvezmény, mert például gyermeke után családi kedvezményre jogosult, többgyermekes édesanya, 30 év alatti anya, már a januári fizetéssel megkaphatja, ha a napokban,



