Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 20., szombat

Újabb fejlesztéssel bővült a csopaki Villa Park

Mintegy 70 százalékkal növelte regisztrált látogatóinak számát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 2010 óta, mostanra évente csaknem félmillió vendéget fogadnak – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Csopakon, a Park Villa Panzió és Konferenciaközpont új kerti pavilonjának átadásán.

Rácz András kiemelte, hogy évente 50 ezren vesznek részt az igazgatóság környezeti nevelési programjain, amelyek sikeréhez nagyban hozzájárulnak a mostanihoz hasonló fejlesztések.

A kerti pavilon épületének köszönhetően egy olyan új, külső közösségi tér jött létre, ahol különböző programokat, rendezvényeket lehet lebonyolítani, emellett iskolás csoportokat is tudnak fogadni. A beruházás mintegy 40 millió forintból valósult meg, amelyből 13,5 millió forintot a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program biztosított, a fennmaradó összeget pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fedezte saját költségvetésből.

Rácz András emlékeztetett arra, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban összesen 4,85 milliárd forint értékben valósulnak meg természetvédelmi célú fejlesztések. A térségben zajló beruházások közül kiemelte a Kis-Balaton Látogatóközpont kialakítását, a Tihanyi-félsziget élőhely-fejlesztését, a Hévíz átfogó természetvédelmi programját, illetve a Natura 2000-es területek bemutatóhálózatának kialakítását.

Az államtitkár beszédében hangsúlyozta a környezeti nevelés fontosságát, amelyben kiemelt szerepet töltenek be a hazai nemzeti parkok. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság programkínálatában olyan különlegességek szerepelnek, mint a levendulás szappankészítés; a Balaton kialakulását és a vulkánok keletkezését bemutató, kénsavas kőzetvizsgálással egybekötött geopark túra; vagy a Pannon Csillagda kicsiknek szóló csillagásztábora, de a bakonybéli Kis Mesterségek Házában a könyvkötést, kosárfonást is kipróbálhatják a résztvevők.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 2006-ban vette használatba az Angolkisasszonyok egykori patinás csopaki nyaralójából kialakított Park Villa Panzió és Konferenciaközpontot egy 2 hektáros park szívében. Azóta az igazgatóság folyamatosan fejlesztette. A Park Villa nagyon kedvelt célpont a nemzeti parkba érkező vendégek körében, jelentős számú kerékpáros turista is választja pihenő helyéül, emellett a nagycsaládosok számára is ideális helyszín. Mivel a nemzeti park igazgatóság kertje az óvoda és az iskola közvetlen szomszédságában helyezkedik el, a csopaki gyermekek részére is rendszeresen tart ismeretterjesztő programokat az igazgatóság.

(AM Sajtóiroda)

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!