Újabb bravúr Milák Kristóftól

Az edzőtáborok sok mindenről szólnak, ám – a nagy terhelés miatt – a legkevésbé nem az egyéni rekordok megdöntéséről, vagy világelsőséget jelentő produkciókról. Az elképesztő teljesítményekre képes Milák Kristóf éppen erre cáfolt rá, amikor a háromhetes izraeli felkészülési etap utolsó napját egy meghökkentő és sokat ígérő 200 pillangóval tette emlékezetessé. Méghozzá olyan idővel, amivel idén még egyetlen riválisa sem büszkélkedhet.  

Jelzés az úszóvilágnak

„Kristóf egyetlen napnyi kihagyás vagy csökkentett terhelésű munkanap nélkül 1:55.25 perces idővel nyerte a 200 pillangót a táborzáró felmérő versenyen, ami azonnal gyanúsan jónak tűnt nekem. Gyorsan rákerestem a neten a FINA világrangsorára, amiből kiderült, hogy Kristóf 65 századdal jobbat úszott az eddig listavezető japán Nao Horamuránál – újságolta Selmeci Attila, Milák edzője az SzPress Hírszolgálatnak. –  Hozzá kell tennem, hogy az ellenfelei nem tempóserkentő világnagyságok voltak, hanem a vendéglátó ország törekvő versenyzői és a Budafóka szakosztályának velünk tartó tehetséges fiatal úszói.”

Milák Kristóf nem először bizonyította, hogy szinte bármikor képes elképesztő eredményekkel kirukkolni. Így volt 2017-ben a budapesti vizes VB-n, amikor 17 évesen ezüstérmet nyert a 100 pillangón, váratlan sikerét ifjúsági világcsúcsjavítással tetézve. Tavaly március 28-án, a debreceni országos bajnokságon még nagyobbat szólt az úszása, amikor úgy nyert a 200-on, hogy az 1:52.71 perces teljesítményével átvette a vezetést a világranglistán. Mondani sem kell, „ráadásként” újabb korosztályos világcsúccsal…

Buenos Aires háromszoros ifjúsági olimpiai bajnoka az idei év eddig eltelt 11 hetéből hatot edzőtáborban töltött, előbb Thaiföldön, aztán Izraelben hagyta maga mögött a kilométerek sokaságát. Az év első nagy kihívása a kivételes tehetség és olimpiai reménység számára a március 27-én kezdődő országos bajnokság. Jó ómen a számára, hogy a helyszín ezúttal is Debrecen, ráadásul a 200 pillangó döntőjét is majdnem ugyanazon a napon – az eltérés csupán 24 óra – rendezik meg, mint tavaly, amikor az eredményjelzőre tekintve a szakmabéliek nem hittek a szemüknek.

Minden megtörténhet Debrecenben

Selmeci Attila szerint az idei bajnokságon is összejöhet egy szenzációs eredmény a 200 pillangón, de a puskaport inkább tartalékolnák a dél-koreai Kvangdzsuban július 12-én kezdődő világbajnokságra.

„ Ezen a héten igyekszünk kisakkozni, hogy 5 vagy 6 számban nevezzünk-e a bajnokságra – folytatta Selmeci Attila. – A 100 és 200 pillangó, valamint a 200 és a 400 gyors rajtjánál biztos, hogy ott lesz, ehhez jöhet még egy 50 hát és egy 50 gyors is. Nem kell tartani attól, hogy túl sűrű lesz a program a számára, mert aki tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon 13 perc leforgása alatt be tudott vállalni két döntőt, és előbb a 100 gyorson, majd a 200 pillangón nyerni is, az a debreceni akadálypálya teljesítése közben sem jöhet zavarba.”

Kristóf számára ugyanakkor idén új kihívást jelent, hogy már csak felnőtt versenyeken indulhat, más szóval nem kacsingathat vissza a mindig biztos sikerrel kecsegtető ifjúsági világversenyekre. Bizonyítási lehetőség így is bőségesen akad, hiszen a világbajnokság előtt a Honvédes úszó elindul a FINA új versenysorozatának budapesti erőpróbáján, aztán Tokióba, Barcelonába, Rómába, majd vissza Budapestre vezet az útja, miközben az idei VB minden éremvárományosával összemérheti az erejét.

Szalay Péter

SzPressz Sporthírszolgálat

Fotó: MTI/archív

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!