Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 8., szerda

Új műtár nyílt Balatonfüreden

A kultúra több mint a szabadidő eltöltésének egy formája – jelentette ki a területfejlesztési miniszter szombaton Balatonfüreden, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával megvalósult új kortárs kiállítótér, a Modern Műtár megnyitóján.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kultúra a gazdasági növekedésnek, egy térség összetartozásának és a közösségek kohéziójának, megteremtésének, fenntartásának, valamint erősítésének motorja is.
Megjegyezte: az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés negyvenéves története során mindig többet jelentett, mint egyszerűen kulturális programok megrendezése és a szabadidő hasznos eltöltése. Törekvés volt, hogy a kultúra közösségteremtő erejére építve többet adjon a térségben lakóknak, mint pusztán jó hangulatú fesztiválok sorozata – mondta a miniszter.
Navracsics Tibor az EKF program térségi szerepéről szólva rámutatott: Bakony-Balatoni régió, és azon belül is Veszprém, Balatonfüred, illetve Balatonalmádi környéke az itt élőknek nem is három különböző város, hiszen nemzedékek alatt a családok, a munkahelyek, az üdülés révén egy térséggé vált.
Az újonnan létrejött Modern Műtárt méltatva jelezte: az épület egyfajta időbeli hidat teremt a kétszáz évvel ezelőtti és a mostani Balatonfüred között. Az épített környezet és a magángyűjtemény műalkotásai között körbenézve meglátható, hogy “mitől vagyunk mi, magyarok európaiak és hogy mitől vagyunk az európaiságban is magyarok” – tette hozzá.
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: Balatonfüreden mindig vannak tervek, víziók, ötletek és javaslatok, és van egy csapat, amely megvalósítja azokat. Egy olyan csapat, amely mindig hoz újat, de védi a régit is – jegyezte meg.
Bóka István, (Fidesz-KDNP) a tóparti város polgármestere úgy fogalmazott: Balatonfüred, a Balaton, Magyarország, de talán Európa számára is egyedülálló dolog jött létre az új kortárs kiállítótérrel. Azt kívánta, hogy az összes balatonfüredi gyermek, polgár, üdülőtulajdonos és vendég tekintse meg a tárlatot.
A kiállítóteret megnyitó Geskó Judit művészettörténész arról beszélt, hogy a gyűjtők, Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit festőművész házaspár sikersen gondolták végig a Balaton-parti pihenéssel együtt járó örömök egyik lényegét: “magaskultúrát csempészni a csinos strandpapucsok mellé”.
Az új műtár azt is megmutatja, hogy a művészetekben létezik olyan kapocs, amely összeköti a civilizációkat, a nemzeteket, a múzeumokat, mert a műalkotások hatását mindenki érzi – tette hozzá.
Szöllősi-Nagy András a megnyitó végén köszönet mondott a Modern Műtár létrejöttében közreműködőknek, és bejelentette: június 23-án a múzeumok éjszakáján az épület harmadik emeletén a századik életévébe lépett Vera Molnár életművét bemutató kiállítás nyílik.
A szervezők korábbi tájékoztatása szerint az Európa összeköt elnevezésű, bemutatkozó képzőművészeti tárlatba Rényi András kurátor Bob Bonies, Carlos Cruz-Diez, Haász István, Hantai Simon, Anna Mark, Maurer Dóra, Marta Pan és Luis Tomasello műveit válogatta be.
A műtárban látható fotókiállítás kurátora, Somosi Rita Brassai, Paul Alamssy, Benkő Imre, Lucien Hervé, Kerekes Gábor, Kinszki Imre és Sugár Kata munkáit tárja a közönség elé.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!