Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. május 6., hétfő

Új hajójárat a Balatonon

Új, menetrend szerinti, hétvégéken közlekedő magánhajójárat indult Balatonfenyves és Szigliget között.

A járatindító sajtótájékoztatón Lombár Gábor, Balatonfenyves (független) polgármestere felidézte, 1997-ben született meg a terv, hogy legyen a településnek kikötője a helyi vitorlásegyesület és menetrend szerinti hajójárat számára is helyet biztosítva, ami mára valósult meg teljes körűen. Az új járattal igazzá vált az is, hogy a Balaton nem elválaszt, hanem összeköt – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fenyvesi kisvasút, a Nagyberek és a csisztai termálfürdő miatt is érdemes lesz az északi partról Balatonfenyvesre hajózni.
Móring József Attila, a Dél-Dunántúl régió fejlődéséért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy egyre többször hangzik el kormányzati szinten is, a Balatonnál már nem a turisták számát kell növelni, hiszen nincs hova, hanem az attrakciókét. Méltatta, hogy az állami többségi tulajdonú Balatoni Hajózási Zrt.-n kívül egy magánvállalkozás is mentrend szerinti hajójáratot indított.
Szabó Tibor András, Szigliget önkormányzati képviselője közölte: az új járat turisztikai és közlekedési szempontból is jelentős. Két olyan település vált szomszédossá általa, új lehetőségeket teremtve, amelyeknek egyedi balatoni attrakciói vannak – tette hozzá, Szigliget kínálatából a várat, a strandot és a történelmi emlékeket megemlítve.
Deák Gábor, a fenyvesi kikötőt üzemeltető Balaton Dock Kft. tulajdonos-vezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, cége egy közel 40 éves hajót vásárolt meg, és hozott rendbe két év alatt, amely mostantól Szent Benedek néven közlekedik a két part között. Az új járatot a társaság szervezte és finanszírozza, és lehetőségei szerint a két érintett település is támogat – mondta. Az idei kísérleti év lesz, a folytatás ennek eredményességtől függ majd – jegyezte meg.
A 45 személyes sétahajó szombaton és vasárnap naponta kétszer közlekedik oda-vissza a két település között. Akad helyi turisztikai vállalkozás, amely az új járatokhoz igazodó programokat is kínál.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!