Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. április 19., péntek

Turisztikai látogatóközpont épül a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton a hazai természetvédelem emblematikus helye, ahol egy teljesen formabontó, mégis tájba illő, külső energiaforrást nem igénylő látogatóközpont kivitelezése kezdődik meg, földtakarással és növényekkel a tetején, napelem-parkkal, talajszondás fűtési rendszerrel – mondta Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a létesítmény alapkőletételén Fenékpusztán csütörtökön.

A Kis-Balaton Látogatóközpont megépítését és a Fekete István Emlékhely fejlesztését magában foglaló projekt 1,2 milliárd forintos uniós támogatással valósul meg.

Az államtitkár kiemelte, mára a hazai ökoturizmus legjelentősebb tényezőivé váltak a nemzeti parkigazgatóságok. Ezek működtetik a felét a mintegy 700 magyar ökoturisztikai létesítménynek, éves szinten 1,6 millió regisztrált és ennél sokkal több nem regisztrált látogatót vonzva túraútvonalaikon, tanösvényeiken. Az elmúlt 6-8 évben 50 százalékkal nőtt az érdeklődés ezen látogatóhelyek iránt – tette hozzá.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy 2020-ig az ország tíz nemzeti parkja 61 milliárd forint uniós támogatáshoz jut beruházásaira, amelynek révén több mint 100 ezer hektáron javulhat a természeti környezet állapota. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság – amelynek területén épül meg az új látogatóközpont – összesen 5 milliárd forintnyi támogatásban részesülhet a KEHOP és a GINOP forrásaiból a projektjei megvalósításához.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Zala megye fejlesztési biztosa arról beszélt, hogy régi vágya a térségnek a Kis-Balaton részben még rejtett kincseinek jobb bemutatása. “Az új látogatóközpont jó helyen, jó feltételek közt valósulhat meg, közel a turistaáramlathoz, így bekapcsolódhat a térség aktív turizmusába is szárazföldön és vízen egyaránt” – fogalmazott, utalva a Hévízi-csatorna közelségére.

Puskás Zoltán a projektgazda Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta, folyamatosan nő az érdeklődés a térség iránt, miközben a látogatók fogadására már régóta alkalmatlan a meglévő infrastruktúra. A tervek szerint 2020 június közepéig épül meg a Kis-Balaton kapujának is nevezhető új látogatóközpont a Vönöczky Schenk Jakab kutatóház szomszédságában, mintegy 1300 négyzetméteren, moziteremmel. Lesznek kültéri attrakciók, köztük játszótérrel. A projekt részeként a Diás-szigeti emlékház mellett felújítják a Matula-kunyhót is, és sor kerül eszközbeszerzésekre.

A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy az alapkőletétel azért húzódott, mert a pályázat óta jelentősen nőttek az árak, és 245 millió forint többletköltség merült fel az eredeti árkalkulációkhoz képest, amit sikerült szintén elnyerni támogatásként. A novemberben zárult közbeszerzés nyerteseként a kivitelező a SZABAU Invest Kft és a POSSIBIULD Kft. konzorciuma.

/MTI/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!