Túlmutatnak a szórakoztatáson a Veszprémi Petőfi Színház kezdeményezései

Az elmúlt év lehengerlő sikere után idén ismét megrendezi Érzékenyítő fesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház április 24. és 27. között, de az évad során több alkalommal is visszaköszön az érzékenyítés.

A teátrum fontos célja érzékenyíteni az embereket a testi, lelki, mentális hátránnyal, értelmi fogyatékkal élők küzdelmeinek megértésében, megélésében, elfogadásában. Gondolkozásra akarjuk késztetni a befogadókat, hogy mindenki megértse szerepüket, felelősségüket a különböző élethelyzetek megítélése, elfogadása vagy elutasítása terén.

Egyre kevésbé vagyunk érzékenyek a hétköznapokban, ez a programsorozat azonban rávetít arra, mekkora szükség is van ezekre a érzésekre. – Mindenkinek vannak terhei, és megkönnyebbülünk, ha bevallhatjuk, megoszthatjuk másokkal őket. Az elmúlt évben az előadások utáni kapcsolódó beszélgetések bebizonyították, óriási szükség van az érzékenyítésre – ezt Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, az Érzékenyítő fesztivál megálmodója mondta korábban az esemény kapcsán.

Az idei évben is olyan programokat gyűjtött egy csokorba a színház, amelyek fokozottan hatnak az emberi érzékenységre. Április 24. és 27 között a prózai produkciók mellett koncertekre is számíthatnak a nézők. Érkezik Caramel, akinek koncertjein már tízezreket megérintett. Vendégül látjuk Pilát Gábort, aki Tiszta érzelmek, zavaros kapcsolatok címmel tart előadást és beszél a párkapcsolatok végzetes, de elkerülhető hibáiról. Az Orlai Produkció előadásában mutatják be a Heisenberg című előadást, amely egy negyvenes éveiben járó pincérnő és egy idős férfi különleges kalandját mutatja be, a Vénusz című színdarab pedig az öregségről, a fiatalságról és az utolsó szerepemről beszél. Rendkívül megható előadással lép fel Szalai Kriszta, aki egy több évtizede hajléktalan nő valós történetét meséli el Maradjunk annyiban címmel.

A rendezvény kiegészítő programjaiként koncertezik a Nemadomfel együttes, beszélgetés zajlik Fekete Ádámmal, a kihívással élő sikeres dramaturg, rendező színésszel és Tánckórszindróma címmel lesz látható a kihívással élők – down szindróma, asperger szindróma – és profi kortárs táncosok integrált előadása.

Az eseménysorozaton látottakat minden alkalommal Kardos Klára klinikai szakpszichológus segít megérteni, feldolgozni, amely beszélgetéseken az elmúlt évben is több százan vettek részt.

Az érzékenyítés több esemény alkalmával is előkerül az idei évadban a Veszprémi Petőfi Színház műsorában. Az egerek című zenés mesejáték a gyermekeket szólította meg az emberi kapcsolatok természetrajzáról szóló tematikájával. Az Esőember című bemutatónk – március 22. – egy sérülékeny társadalmi csoportra fókuszál. Gyermeknapi programunk alkalmával pedig ismét a fiatalabbakat szólítjuk meg és kérjük őket, hogy egy otthonról hozott ruhával segítség az arra rászoruló társaikat.

/Petőfi Színház/

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!