Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. január 14., szerda

Traktort kapott a település

Nemesvitán a Belügyminisztérium 25 millió forintos pályázati támogatásával sikerült lecserélni a 30 éves traktort.

Helyette modernebb gépet, ahhoz rézsűkaszát, mulcsozót és pótkocsit vásárolhattak. Továbbá egy millió forint jutott az összegből a temető bekerítésére és ott kapuk készítésére, 13 millió forintból pedig a sport öltözőt nagyobbítják meg. Utóbbi tervei elkészültek, az építési engedély adott. A közösségi tér a sportolók hasznos szabadidő eltöltését segíti.

A csapadékvíz elvezető rendszer építése folytatására ugyancsak kapott támogatást a község. Abból a Jókai utcát és annak vízgyűjtő területét védhetik meg, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program 40 millió forintos pályázati támogatásából hozzávetőlegesen 800 méter vízelvezető épül, így a falu le lesz védve a csapadékvíztől. A kivitelezésez önerőre nincs szükség.

Közben a Kiserdőben 80 millió forintos turisztikai célú pályázati támogatással és 10 milliós kiegészítéssel épül hamarosan a 22 méter magas, hozzávetőlegesen 30 személyes kilátó fából, cserélhető szerkezeti elemekkel.

Nemesvita új traktorral és azok kiegészítőivel gazdagodott. Az eszközöket Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő adta át Csali János polgármesternek

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Az ingyenes hangoskönyv-sorozat klasszikus népmeséket – mint a Hamupipőke, Holle Anyó – és különleges történeteket is kínál, amelyek tökéletesek esti mesének vagy útravaló hangoskönyvnek – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Kultkikötő Mese-podcast projektről részletes információ a kultkikoto.hu oldalon érhető el.

A 12 részes sorozatban a világ minden tájáról válogatott népmesék hallhatók elismert színészek tolmácsolásában. Kokas Piroska, Kerekes József, Mórocz Adrienn, Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László, Nagy Viktor hangján

tovább olvasom »

Szólj hozzá!