Történelmi siker

Fennállása során első ízben jutott be a női Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Szent Benedek Röplabda Akadémia Extraligás alakulata.

Újpesti TE – Szent Benedek RA

0:3 (–18, –14, –18)
Budapest, Szilágyi utca, 80 néző. V: Tillmann, Bátkai-Katona.
UTE: Bagyinka 1, Koleva 11, Morozo 5, Petőváry 1, Kraszteva 6, Gyimes 6. Cserék: Karabaseva (liberó), Szabó L. 2, Manninger 6, Durst 1. Vezetőedző: Horváth András.
SZBRA: Bleicher R. 2, Szavovics 5, Koprivica 5, Sztijepics 9, Kiss G. 16, Jimerson 5. Csere: Fáth, Baksa (liberók), Vacsi 5, Lekics 5, Iosia 2. Vezetőedző: Dejan Desnica.
Edzői értékelés
Horváth András:
 – Gratulálok a Balatonfürednek a négy közé jutáshoz! Azt gondolom, hogy sikerült egy jobb mérkőzést játszanunk, mint lent. Mennünk kell tovább az utunkon, most a bajnokságra kell a fő fókuszt áthelyeznünk. Köszönjük szépen azoknak, akik kijöttek és támogattak bennünket!
Dejan Desnica:
 – Nehezen lendültünk játékba, az Újpest viszont nagyon jól kezdett a hazai szurkolók előtt. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de ahogy átvettük az irányítást és nyomás alatt tudtuk tartani az ellenfelünket, aminek meg lett az eredménye. Minden mérkőzésen maximálisan kell koncentrálnunk az elsőtől az utolsó pontig. Történelmi sikert értünk el az elődöntőbe jutással, nagyon örülök, hogy ennek részese lehetek ezzel a csapattal, de nem szeretnénk itt megállni.
Továbbjutott a Szent Benedek RA kettős győzelemmel.

A balatonfürediek a döntőbe jutásért a címvédő Fatum Nyíregyházával találkoznak.

Fotó: Szent Benedek RA

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!