Történelmi siker vitorlázásban

Kihirdették a 66. alkalommal megrendezett M4 Sport-Az Év Sportolója Gála szavazás győzteseit az Operaházban. Érdi Mária ismét történelmi sikert ért el azzal, hogy első magyar vitorlázóként vehette át az év női sportolója címet. Miközben január 10-én, szerdán, Argentínában rendezett világbajnokságon ILCA 6 hajóosztályban hetedik helyezést ért el, annak ellenére is, hogy a szervezők által biztosított hajón technikai problémákkal szembesült verseny közben.

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy Magyarországon első vitorlázóként vehetem át ezt a díjat, és úgy érzem, hogy ezáltal újabb magaslatokba repítettük a magyar vitorlázást!” – nyilatkozta Érdi Mária, az MVM SE vitorlázója, aki 2023-ban megszerezte Magyarország első női világbajnoki aranyérmét olimpiai hajóosztályban, az Európa-bajnokságon pedig bronzérmes helyezést vitorlázott.

Érdi Mária mellett érdekelt volt az este folyamán az egyéni sportágak csapatversenyeiben, a Las Palmasban világbajnoki címet szerző vitorlázó-válogatott is. A történelem során nem volt még példa arra, hogy a híres Év Sportolója Gálán két kategóriában is a legjobb háromba kerüljön a vitorlázás sportág. Ez jól mutatja, hogy egy nagyon sikeres évet tudhat maga mögött a magyar vitorlázás.

Mondhatni ez a gála megkoronázása volt a 2023-as magyar vitorlázás évének, ugyanis azok mellett, hogy Érdi Mária kvalifikálta magát a Párizsi Olimpiára és a Berecz Zsombor vezette magyar csapat, az SSL Gold Cup csapat világbajnokságon történelmi aranyérmet nyert, megemlítendő, hogy Vadnai Jonatán is olimpiai kvótát érő helyezéssel tért haza a hágai világbajnokságról.

„Nagyon örülök a tavalyi év sikereinek, hatalmas reményekkel és várakozással fordultunk a 2024-es Párizsi Olimpia évére. Már kettő magyar biztosan versenyezhet az ötkarikás játékokon, de nem kizárt további kvalifikációs helyezést érő eredmény a következő hónapokban. Jó jel, hogy Argentínában tegnap ért véget az ILCA 6 világbajnokságon Érdi Mária a szervezők által biztosított hajó technikai problémái ellenére is a remek 7. helyen az élmezőnyben végzett.” – fogalmazott Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, majd hozzátette:

„A felnőttek mellett, büszkék lehetünk a fiatalokra is, ugyanis utánpótlás korosztályban is kiemelkedő eredményeket ünnepelhettünk idén is. A szervezeti struktúrában óriási előrelépés, hogy 2023-ban a Magyar Vitorlás Szövetég Berecz Zsombort és Ian Ainslie-t szövetségi kapitányi pozícióba szerződtette, mellyel el is kezdte a tervezést és a felkészülést a 2028 és 2032-es olimpiákra.”

A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) az Év Sportolója Gálán Szoboszlai Dominikot, a Liverpool labdarúgóját, a magyar válogatott csapatkapitányát szavazta meg a 2023-as év férfi sportolójának, míg a Magyar Sportújságírók Szövetségének Életműdíját a volt köztársasági elnök, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Schmitt Pál vehette át Novák Katalin köztársasági elnöktől.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Felül kell vizsgálni a nádgazdálkodást

Az OVF tájékoztatása szerint a Balatont kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság költségvetésében a korábbi évekhez hasonlóan, bruttó 3 millió forintot tudtak elkülöníteni nádaratásra, amit pályázat útján vállalkozókkal

tovább olvasom »

Szólj hozzá!