Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2026. március 22., vasárnap

Terepfutás Balatonedericsen

A hétvégén rendezik Balatonedericsen a Vadlán Ultra Terepfutó Versenyt, idén újra teltházzal.

Amint azt a szervezőktől megtudtuk, a korábbi évektől eltérően idén az elsődleges feladat, hogy a rendezvény mind a futóknak, mind az önkéntes szervezőknek egészségügyi szempontból is a maximális biztonságot garantálja. Ezért a már szokásos találkozási lehetőségeket ki kell venni a programból.

Az október 2-ra tervezett, pénteki ünnepélyes megnyitó, technikai tájékoztató és a tésztaparti elmarad. A rajtszám felvétele szigorú egészségbiztonsági szabályok mellett történik, a maszk használata kötelező. A biztonságos rajt érdekében rajt zónákat alakítanak ki és a korábbinál jóval nagyobb területet biztosítanak a rajtvonal mögött.

A frissítőpontokon kézfertőtlenítőket osztanak. A frissítő asztalhoz csak az önkéntesek nyúlhatnak, ők adják át evőeszközökön a kért élelmet, természetesen maszk használata mellett. A versenyzőket nyilatkoztatják az aktuális rendelet szerint ismert egészségügyi kérdésekben. A célba érkezés és eredményhirdetés is jóval egyszerűbb módon lesz, idén is pénzjutalom jár a pályacsúcs megdöntésért!

A szabadtéri rendezvényen a biztonságos távolság megtartható és a szurkolás jól esik a versenyzőknek, a helyi frissítő csapatnak egyaránt. A szervezők reményei szerint a korábbi évek hagyományait nem kell megszakítani az egészségügyi helyzet miatt és decemberben ismét rendezhetik a Vadlán partit az önkénteseknek, felelevenítendő a 2020-as Vadlán Ultra versenyt!

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Adómentes is lehet az üzleti vacsora!

Az adómentesség számításakor azonban van néhány alapszabály, amelyeket figyelembe kell venni! Kizárólag az étteremben és cukrászdában igénybe vett reprezentációs célú vendéglátás számolható el kedvezményesen, mint például

tovább olvasom »

Szólj hozzá!