Mikor beszélsz?
Csak amikor van mondanivalód?
Ha kérdeznek?
Ha magányos vagy?
Ha félsz?
Ha a középpontba akarsz kerülni? Ha el akarod fogadtatni magad?
Ha van véleményed?
Mikor beszélsz?
Mindig? Mert szereted a saját hangod? Mert folyton van miről diskurálnod? Mert félsz, hogy valamiről lemaradsz, ha csöndben hallgatsz? Mert azt gondolod, hogy valakinek meg kell mondania, és ha más nem, akkor majd te? Mert magányos vagy? Mert félsz?
Mikor beszélsz?
Csak ha feltétlen muszáj? Csak akkor, ha feltétlen szükséges? Hogy tudják, hogy te is a világon vagy? Hogy azért emberszámba vegyenek? Hogy megismerjék a hangod? Hogy tudják, te is itt vagy? Hogy azért létezel?
Mikor beszélsz?
Egész álló nap? Mindenkivel? Bárhol, bármikor? Bármiről? Csak beszélhess? Csak érezhesd, hogy fontos vagy? Valakinek? Bárkinek! Mindenkinek?
Beszélsz vagy mondasz is valamit?
Ritkán szólsz, de akkor velőset? Súlya van a mondandódnak? Ha nagy ritkán megszólalsz, arról napokig beszélnek mások? Ha mondasz valamit, arra mindenki odafigyel? Ha szólásra nyitod a szád, akkor mindenki elhallgat? És hallgat sokáig, mikor befejezted? Gondolkodnak a mondottakon? Elültetsz egy kis magot a fejükben?
Beszélsz, vagy mondasz is valamit?
Folyik belőled a szó és csak cseverészel? Mindenről van véleményed? Mindenkiről van véleményed? És azt mindenkinek elmondod, a véleményt kiváltó kivételével? Mert mindig mondanod kell valamit? Mert ha nem mondod, akkor azt hiszed, hogy nem vagy tovább érdekes? És te mindig érdekesnek akarsz látszani?
Mikor beszélsz?
Már szinte soha? Állandóan beléd fojtották a szót? Sokszor lehurrogtak? Már kérdésre sem méltatnak? Már nem kell a véleményed? Már nem vagy fontos? Már kiszerettek belőled és már irritál a hangod is?
Mikor beszélsz?
Amikor hagyják? És te folyton úgy alakítod, hogy hagyják? Mert a beszéd átsegít a mindennapokon? A beszéd segít barátokat találni? Vagy legalább valami barátnak látszót? Addig legalább jó, míg beszélsz? Míg valaki meghallgat?
Hol beszélsz?
Az orvosi rendelő előtt? Az iskola udvarán? A közértben, miközben kéred a csirkecombot? A postán, csekkfeladás alatt? Otthon a konyhában, ülve, majd felpattanva, miközben tartod a hegyi beszédet a gyerekednek, egy újabb nyelvtan kettes után? A munkahelyeden kávét szürcsölve?
Hol beszélsz?
Sehol? Szinte sehol? Csendben várod ki a sorodat? Magadban minden szenteket felsorolva? Halkan mosolyogsz? Újságba temetkezel? Mobilod a legjobb barátod? A legújabb játékokban már profi vagy?
Valaki többet beszél, valaki többet hallgat.
Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy aki sokat hallgat, az azt jelenti, hogy nincs mondanivalója, és aki folyton csak fecseg, az mond is valamit!
A legnagyobb hallgatások többet érhetnek minden szónál, és aki szerelmes a saját hangjába, azt nem biztos, hogy mindenki megfelelő hangszínnek tarja.
Nem biztos, hogy rossz, hogy nem minden kérdésre tudjuk a választ, hisz így jutni el a jó kérdésekig!
És aki jó kérdéseket tud feltenni, arra odafigyelnek! Nem kell válasz sem! Elég a kérdés maga, hogy tudjuk, a kérdő mondat mögöttes tartalommal bír.
Hallgatni jó, beszélni jó!
Vannak emberek, akik hallgatásra és vannak, akik beszédre születtek.
Persze alakulhat úgy a környezet, hogy a beszédre születettek bizonyos közegben hallgatásra kényszerülnek, és fordítva is igaz, hogy hallgatag emberekből folyik a szóáradat, mert mondjuk egy téma szakértői és sugárzik belőlük a mondanivaló!
A párkapcsolatban is ez a jó felállás: egy beszédes, egy hallgatóság! A legjobb, amikor a szerepek cserélődhetnek! Ha mindig van motiváltság. Hol erre, hol arra!
Jó lenne mindig mondani, amikor mondani kell, de ahogy az idő nekünk dolgozik, és a múlásával a bölcsességünk is rakódik ránk, mind kevesebbszer beszélünk, ha nincs mondanivalónk.
Ha tudjuk, hogy táptalaj nélküli a hallgatóság. Ha tudjuk, hogy a beszédünk süket fülekre talál.
Nem tudom, én milyen nénike leszek, ha majd korom enged nénivé válni. beszédes, vagy hallgatag…
Madarász Ildikó
