Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2024. október 21., hétfő

Tavaszt köszöntöttek

A vigántpetendi lányok még őrzik az évszázados húsvéti hagyományt, a hajliliomozást.

A hagyományőrzők ünneplő ruhában vonulnak végig a falu főutcáján, zöldellő ágakat tartva és azok alatt átbújva. Így volt idén is, de ezúttal    a Tördemic Néptáncegyüttes tagjai és a nagyvázsonyi óvodások is beálltak a sorba. A templomtól gólyalábasok csalogatták a résztvevőket és a lányokat csodálókat a Pulsatores Pajtához, ahol a házigazda, Tárkány-Kovács Bálint köszöntött mindenkit. Beszédében elmondta, hogy mivel egykor a zöldágazást közös népi játékok követték a faluban, annak a hagyományát is szeretnék visszahozni. Ezért egész éjszakába nyúló eseménysorozatot szervezett az önkormányzat és több támogató segítségével. A program részeként Szabó Csaba és Bus Gabriella a hajliliomozás hagyományáról beszélt, a táncosok a régi népi párválasztó játékokból adtak ízelítőt, és bemutatkozott a Quotzos Cirkusz, valamint Ludas Matyi történetével a Boka Színház. Fellépett a Tárkány Quartet, majd táncház zárta a napot.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szezonértékelő

 legfrissebb statisztikai adatok alapján az idei 1-8 hónapban, beleértve az extrém forró nyári főszezonban is Siófok az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont a hazai és külföldi turisták körében.

tovább olvasom »

Bejelentéseit intézze online!

Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén egyre több nyomtatvány érhető el. A nyomtatványkitöltő használatához nem kell keretprogram, webes alapú és felhőben tárolja az adatokat. Az ügyintézés elektronikus

tovább olvasom »

Szólj hozzá!