Erdőlátogatási korlátozás

A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az általa haszonbérelt vadászeterületeken és erdőkben a vadgazdálkodási állományhasznosítási tervek teljesítése kapcsán felmerülő intenzív vadászati tevékenységgel járó balesetveszély elkerülése, valamint az egyes erdőgazdálkodási munkák végzését veszélyeztető tevékenységek kiküszöbölésének érdekében erdőlátogatási tilalmat rendelt el. A korlátozás nem érinti a SEFAG Zrt munkavállalóit, az érvényes vállalkozói szerződéssel munkát végző vállalkozókat, a […]
50 éves a Bakonyerdő

A Bakonyerdő Zrt. fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték a Veszprém megyei Huszárokelőpusztán. A Bakonyerdő Zrt. a legnagyobb kapacitású faiparral rendelkező hazai erdőgazdaság, amelynek alapítása óta az ökológiai egyensúly szem előtt tartása és emellett a környezettudatos szemlélet átadása és népszerűsítése a célja – hangsúlyozta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. Kiemelte: a kormány országfásítási programot […]
Az erdők világnapján is #maradjotthon

Nagyon nehéz megállni a napsütésben, a tavaszi madárcsicsergésben, hogy ne a parton fagyizzunk, vagy az erdőben kiránduljunk! De most muszáj! A Sünbarát Alapítvány faceookjáról tudjuk, hogy ma van az erdők világnapja. Biztosan sokan terveztetek a hétvégére kirándulást a jó időre. Most nagyon kérünk mindenkit! Ne tegye! Ne adjunk lehetőséget a vírus továbbterjedésének! Próbáljuk meg kicsit […]
Telepítsünk mi is erdőt!

Az államtitkár kiemelte, az ország erdősítésében a legfontosabb szerepet azok a magánerdő-gazdálkodók fogják betölteni, akik az új feltételekkel induló Vidékfejlesztési programban telepítési támogatáshoz juthatnak. Szólt arról is, hogy az agrártárca országos fásítási programjában lehetőséget kapnak az önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek is. Számukra a közeljövőben pályázati felhívást tesznek közzé mintegy 500 millió forintos kerettel, például utcák, […]
Túrázol? Csak óvatosan!

A Verga Zt. közleménye: A társas vadászatok az erdőlátogatók életére, testi épségére fokozott veszélyt jelentenek, ezért kérjük az erdőlátogatási tilalom betartását. Felhívjuk a figyelmet – a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. által elrendelt vadászati tevékenységgel összefüggő erdőlátogatási korlátozásokra, valamint – a Központi Gyakorló- és Lőtér és az Újdörögdi Gyakorlótér katonai igénybevételéből adódó általános erdőlátogatási korlátozásokra, melyekkel kapcsolatos bővebb információ […]
Eltévedt az erdőben

Zirci rendőrök segítettek egy eltévedt kirándulónak a Csesznek közeli erdőben. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy budapesti férfi tett bejelentést június 23-án, 17 óra 11 perckor, mert eltévedt. A zirci rendőrörs szolgálatirányító parancsnoka telefonon fel tudta venni a kapcsolatot a férfival, aki elmondta, 9 óra körül indult el a cseszneki vár alatti turistaútvonalon, de eltévedt. […]
