Új utakon Balatonfüred és Csopak között

Az 237 millió forint uniós forrásból megvalósuló fejlesztés részeként kicserélték a burkolatot, helyenként pedig a teljes pályaszerkezetet. Dr. Bóka István balatonfüredi és Ambrus Tibor csopaki polgármesterek örömüket fejezték ki, hogy az új útszakasz által biztonságosabban lehet közlekedni a két település között. Sajtótájékoztató keretében Kontrát Károly országgyűlési képviselő elmondta hogy a fejlesztés itt nem ér véget, […]

Közlekedési lámpa segít eldönteni, érdemes-e elindulni a csopaki strandra

Kukkants le a strandra a webkamerán, hogy megtudd, van-e még hely. A csopaki strand webkameráján mostantól látható piros, sárga és zöld „lámpa” célja, hogy tájékoztatást adjanak a strand aktuális telítettségéről, egyben segítsenek eldönteni, érdemes-e elindulni a strandra, tekintettel a túlzsúfoltság megszüntetése érdekében hozott intézkedésekre. A strand dolgozói szeretnék, ha minél többen élvezhetnék a Balaton-part örömeit, […]

Vágják a hínárt a strandon

Csopak a település közösségi oldalán jelentette be, hogy megkezdődött a strandon a hínárvágás. A képek arról tanúskodnak, hogy már nagy szükség volt erre, illetve a kommentek alapján is örülnek a strandolók, hogy tisztább vízben lubickolhatnak.

Csopak nem tud nem adni

A csopaki polgármester a megbékélésre hívja fel a figyelmet. Nem szabad megbélyegezni, kivételezni senkivel, aszerint, hogy milyen jogviszonyban áll Csopakkal. Csopak a nyaralóké, a helyieké, a turistáké és a lokálpatriótáké egyaránt. Senki nem érezheti magáénak a „mi tartjuk el Csopakot” vagy a „mi adónkból…” gondolatát. 2019-ben az önkormányzati bevételekből (adók, befizetések) a helyiek hozzájárulása ( […]

Csopak… mert szeretem!

Mindenkinek megvan a favorit balatoni települése, melyhez ezer szállal fűződik érzelmileg. Nekünk Csopak az egyik ilyen. Az alábbi videó pedig megmutatja, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.

Csopakon is csobbantak a hétvégén

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Balatonon is újraindult az élet hétvégén. Balatonalmádiban a strandon sorban álltak a lángosért és a hekkért, és a fagyizónál is sokan álltak sorban. A legbátrabbak még a vízben is megmártóztak. Erről számolt be a veol.hu is, ugyanis Csopakon is többen csobbantak a vízben. Fotó forrása: veol.hu      

Csopak: újabb drasztikus döntéseket kell meghozni

Miután az egyik legnagyobb visszaesés a turizmus területén várható, optimista számítások szerint is, több mint 200 millió Ft kiesésével kell számolnunk. Súlyos és nehéz döntéseket kell meghoznunk, számítok megértésükre, együttműködésükre!- írja közösségi oldalán a csopaki polgármester. Ambrus Tibor szerint az intézkedések mindenkitől áldozatokat követelnek. A költségvetést minimum nullára szeretné kihozni, ezért valószínűleg további drasztikus intézkedésekre […]

Fegyelmezetlenek voltak a horgászok Csopakon

„Sajnos többszöri figyelmeztetés után, a saját egészségünk és strandunk tisztasága érdekében kénytelen voltam a horgászatot a csopaki strandon betiltani. (A döntésem indokáról a képeket nem kívánom mellékelni!)”

Csopakon is igazoltak koronavírusos beteget

A beteget karantén alá vették és folyamatos megfigyelés alatt tartják a családjával együtt. A további intézkedésekről Ambrus Tibor polgármester beszélt: hétvégén is ellátják a közétkeztetésben résztvevő hetven év feletti lakóikat A hetven év felettieknek már elküldték, a hatvan év felettieknek, és az iskolások, óvodások családtagjainak rövidesen kiosztják a maszkokat Felajánlották a képviselők és a bizottsági […]