Újabb kerékpárút épül

Elmondta, hogy a várhatóan jövőre elkészülő kerékpárút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal. A beruházás első ütemeként a Fonyód és az M7-es autópálya közötti 2,8 kilométeres szakasz újulhat meg nettó 125,7 millió forintból, amelyben az út egy részét fél méterrel meg kell majd emelni – mondta a polgármester. Az építkezés miatt […]

Új állomásépületek a kisvasútnál

A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztése újabb állomásához érkezett: február 11-én átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket. A tavaly nyáron átadott, teljesen újjáépített csisztai vonal további turisztikai vonzerejét növelő fejlesztésre az érintett önkormányzatok nyújtottak be pályázatot. A kisvasút és a fürdőhely együttesen a térség programkínálatában új lehetőségeket […]

Újra el lehet jutni Csisztafürdőig

A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonatozással is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze – írják. A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva, két óránként járnak a vonatok […]

Jövő év végéig újjáépítik

A balatofenyvesi gazdasági vasúton a hétvégén indult újra a forgalom a tavaly óta több szakaszban zajló felújítási munkák befejeztével. Az átadón Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, a kisvasút pályájának rekonstrukciójára a kormány a 2016-os keskeny-nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintot biztosított, amelyet a vasúttársaság további 41 millió forinttal saját forrásból egészített ki. […]

Balatonfenyves kedvelt turisztikai attrakciója újra üzemel

Hatszázötvenmillió forintos pályázati támogatással fejlesztik a balatonfenyvesi kisvasutat, így több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok a vonal Csisztafürdőhöz vezető ágán. A pénzből felújítják a fenyvesi végállomás vendéglátóegységét is – közölte Balatonfenyves polgármestere az MTI-vel. Lombár Gábor (független) elmondta, a térségi települések, amelyek régóta szerették volna elérni a kisvasút fejlesztését, 2016-ban nyújtottak […]