Vastaps a közös esten

Balatonlellén tartott közös estét a Budapest Bár és a Magyar Nemzeti Cirkusz. A közönség az előadást hatalmas vastapssal jutalmazta, többször is visszatapsolták az est főszereplőit. Ifj. Richter József, a cirkusz igazgatója ígéretet tett, a nagy sikerre való tekintettel, és mert ők is jól érezték magukat, jövőre is együttműködnek majd a Budapest Bárral és megismétlik az […]

Elefántok hűsölnek a Balatonban

Mára már hagyomány, hogy a Nemzeti Cirkusz elefántjait hivatásos tűzoltók zuhanyoztatják a balatonlellei Napfény Strandon. A nem mindennapi programra több ezren érkeznek a magyar tengerre, ahol az érdeklődők extrém repülő motorshowt és cirkuszi bemutatót is láthatnak közvetlenül a Balaton partján. Az afrikai elefántok pénteken 13 órakor indulnak a Cirkusz térről, ahonnan már a közönséggel együtt […]

A cirkusz, mint művészet

Uray Péter koreográfus a drámai művek mozgás- és cirkuszszínpadra való adaptálásáról beszélt, filmrészleteket mutatva be a Fővárosi Nagycirkusz Rómeó és Júlia című előadásából. Az est vendége, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy hazánk azon ritka európai országos közé tartozik, amelyeknek van állandó cirkusza, valamint komoly tradíciója a cirkuszművészetben. A mai modern cirkusz a színház […]

Elefánt fürdetés Balatonlellén

Idén is elefántfürdetéssel indul a Cirkuszok éjszakája a Balatonlellei Napfény strandon – mondta Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója. Az igazgató elmondta, szombaton 13 órától indul el öt afrikai elefánt a 7-es főúton a lellei strandra, ahol több ezer ember előtt fürdőznek majd a tóban. A legbátrabbak vagy a legszerencsésebbek fel is ülhetnek az […]