Igazi programkavalkád

A Múltból a jövőbe mottót viselő, négynapos XIII. Bujtor István Filmfesztivál augusztus 18-án veteránautós felvonulással veszi kezdetét, melyen részt vesz többek között Kern András, Bujtor Judit, Frenreisz Károly és versenyprogram filmes alkotói is – olvasható a közleményben. Mint írják, augusztus 19-én indulnak a filmes vetítések, amelyek végigkísérik a fesztivált. Este nyílik meg az Ötvös Csöpi-makettkiállítás, […]

Több mint 30 filmet neveztek eddig a Bujtor István Filmfesztiválra

Harminckét nevezés érkezett eddig a Bujtor István Filmfesztiválra, amelynek versenyprogramjára alkotók, műhelyek, studiók filmjeit várják május 31-ig – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszáló eseményt augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen. A filmes mustára benevezett alkotások között szerepel a járványra reflektáló munka, 96 perces nagyjátéfilm, Bud […]

Ötvenkét alkotás versenyez

A tizedik alkalommal megrendezendő eseményre a művész életműve nyomán valamilyen titokkal, bűnüggyel, rejtéllyel, humorral és kacagással, az emberi élet sokszínűségével, továbbá költészettel kapcsolatos filmmel lehetett nevezni. Kitértek arra, hogy a seregszemlét a Latinovits Emlékmű Alapítvány, az Aktor Produkció, a myspace produkció, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Latinovits Művelődési Ház, valamint a balatonszemesi önkormányzat szervezi és […]