Balesetben meghalt egy kerékpáros Balatonfüreden

Aradi-Pogány Virág a a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a Tihanyi műútnak nevezett útszakaszon történt a baleset. A biciklis, egy 43 éves zirci nő a helyszínen meghalt. /MTI/
Vonattal ütközött, túlélte! (Képekkel!)

Brutális karambol történt még pénteken Tapolca közelében. Egy szigligeti sofőr a tilos jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott. Természetesen egyáltalán nem véletlenül volt piros a lámpa, megérkezett a vonat, és hiába vészfékezett a vonat vezetője, összeütközött a két jármű. Az autó először a fénysorompónak, majd az út jobb oldalán lévő szalagkorlátnak csapódott, ezt követően az […]
Autópályán tolatni tilos!

az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonvilágos térségében három személygépkocsi ütközött össze. A helyszíni szemle adatai alapján túlhaladt eredeti útvonalának lehajtóján az a 62 éves balatonendrédi lakos, aki járművét a leállósávon hátramenetbe kapcsolva próbálta meg korrigálni a tévesztést. A manőver során az autót részben a külső forgalmi sávba kormányozta, amit a mögötte szabályosan, de […]
Teljesen feleslegesen vészfékezett a csopaki férfi

A 73-as főúton közlekedett autójával egy 29 éves csopaki lakos 2020. július 31-ére virradó éjszaka. Csopak határában egy kereszteződéshez érve megelőzte az előtte haladó gépkocsit, majd a sávjába visszatérve hirtelen fékezett egyet. A vétlen sofőr azonban már nem tudta a balesetet elkerülni, és a két jármű összeütközött. Személyi sérülés nem történt, az autókban anyagi kár […]
Vizsgálat indul a tömeges kerékpáros baleset ügyében

A Magyar Kerékpáros Szövetség vizsgálatot indít az I. Grand Gella Giro Kupán vasárnap történt tömegbaleset ügyében. “A szövetség a klubok és a szakmai tagszervezetek bevonásával megvizsgálja, hogy milyen intézkedésekkel és szervezési irányelvekkel csökkenthető a hasonló balesetek előfordulásának kockázata” – olvasható a közleményben, amelyben a szövetség leszögezte: a vizsgálat lezárultáig a felelősségi kérdésekben sem szakmailag, sem […]
Horrorfilmbe illő tömegbaleset a bicikliverseny

Körülbelül 50 versenyző esett el, 19 sérültet szállítottak kórházba, köztük 12 súlyos és 7 sérültet. Előbbieknél végtagtörést és fejsérülést okozott az esés. A versenyen amatőr és igazolt kerékpárosok is részt vettek, a 300 versenyzőnek 16 kategóriában 4 futamot indítottak – írja a veol.hu. A portálnak nyilatkozó főszervező elmondta, hogy a résztvevőkkel a rajt előtt szóban […]
Nyolcan sérültek egy ember meghalt az M7-esen Siófoknál
Az M7-es autópálya 105. kilométerszelvényben baleset történt szombat reggel. Siófok irányából Budapest irányába közlekedett egy román felségjelzésű kisbusz, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a belső szalagkorlátnak ütközött, majd felborult. A baleset következtében nyolcan megsérültek, egy személy pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az autópályát a főváros irányába a helyszínelés […]
Öten meghaltak egy balesetben Balatonkenesénél
Öten meghaltak, amikor egy tehergépkocsi és egy kisbusz egymásba rohant csütörtök reggel Balatonkenese külterületén – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrség később azt közölte, hogy a baleset előzés közben történt. A közlemény szerint a baleset 6 óra 10 perckor történt a 710-es főút 5. kilométerénél; a kisbuszban utazó kilenc ember közül öten […]
A Balatonon is okoztak tüzet a felelőtlen tűzijátékozók

Több mint ötven tüzet okoztak a szilveszteri tűzijátékok – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerda délelőtt az MTI-vel. Mukics Dániel azt írta: 27 helyszínen az avar, a száraz fű, vagy tuják és bokrok égtek, 11 helyen kukák, konténerek gyulladtak ki. Hét esetben a hátrahagyott tűzijáték maradékát kellet a tűzoltóknak eloltaniuk. Volt ahol garázs, […]
Így kerülhető el a vadbaleset

A vadelütések súlyos személyi sérülésekkel is járhatnak továbbá komoly anyagi károkat is okozhatnak az autóban, így a rendőrség tanácsait megfogadva érdemes fokozott körültekintéssel közlekedni. A legváratlanabb helyeken felbukkanó őzek, vaddisznók nemcsak a vadveszélyt jelző tábláknál jelenhetnek meg, de ezeken a szakaszokon bármikor számíthatunk rájuk. Indulás előtt ellenőrizzük a lámpáinkat, mindegyik megfeleő erősségű-e! Soha ne telefonáljunk […]