Lezárult a Bahart-ügy

Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari bizonyos feltételekkel 25 évre ingyenes használatba kapta a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tulajdonában lévő közforgalmú kikötőjét – közölte Koncz Imre, Balatonakali polgármestere. Az önkormányzatok részéről tárgyalásokat vezető polgármester beszámolója szerint a szerződést a héten írta alá a Bahart vezérigazgatója, ezt követően azt a települések testületeinek is jóvá kellett hagyniuk – számolt […]
Golf munka után

A Magyar Golf Szövetség tájékoztatása szerint a kilenclyukas versenyek fordulóit kizárólag munkanapokon és legkorábban délután 5 órai kezdettel rendezik meg, így a golf iránt elkötelezett, ám elfoglalt játékosok egy szokványos munkanap estéjén versenyezhetnek az áprilistól szeptemberig tartó szezonban. Az első magyarországi versenyt június 12-én rendezik meg, melyre június 10-ig lehet regisztrálni. Az először Németországban kiírt […]
