Új kerékpárút épül a Balaton közelében

Megkezdődött a kerékpárút megépítése Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs útvonalon 470 millió forintból, 100 százalékos támogatással – derül ki Balatonszentgyörgy pénteken MTI-hez eljuttatott közleményéből. Balatonszentgyörgy két évvel ezelőtt kötött támogatási szerződést a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságával a projekt megvalósítására. A munkaterületet a napokban átvevő kivitelezőnek 300 naptári nap alatt kell befejeznie a munkát, amibe nem számítanak […]

Balatonszentgyörgyön fogták el az embercsempészettel gyanúsított szír férfit

Azt írták: a feltételezett elkövetőt 2020 decemberében Ausztriában egy arab férfi bízta meg azzal, hogy illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket osztrák felségterületre szállítson. A gyanúsított 2021. január elején Budapestre utazott, ahol egy másik arab férfi – GPS-koordináták megadása után – egy osztrák honosságú személygépkocsival a szerb-magyar határhoz küldte. Ott a járműbe tizenegy, az országban jogellenesen tartózkodó […]

Zsebkést lopott

Pár nappal ezelőtt egy akkor még ismeretlen férfi betört egy balatonszentgyörgyi házba. Nem volt azonban szerencséje, mert közben hazaérkezett a tulajdonos, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások gyorsan kézre kerítették a betörőt, aki egy zsebkést tulajdonított el. A nyomozók a 45 éves kelevízi lakost lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, […]

Átadták az M76-os autóút első szakaszát Balatonszentgyörgynél

A Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő első, közel 6 kilométeres szakasz elkészültével közelebb kerül megvalósításához az a kormányzati cél, hogy minden településről 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön Balatonszentgyörgyön. Ágostházy Szabolcs az M7-es és Balatonszentgyörgy között kiépített kétszer kétsávos autóút […]

11 hidat kell építeni a balatonszentgyörgyi úthoz

Átadták a leendő M76-os gyorsforgalmi út zalaegerszegi bevezetőjét csütörtökön. Több mint 3,7 milliárd forintos beruházással két és fél év alatt készült el a 76-os főút kétszer kétsávos zalaegerszegi bevezető szakasza, a készülő M76-os autópálya majdani csatlakozásaként. Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a másfél kilométer […]

Új útszakasz is elkészül idén Balatonszentgyörgynél

A vírusválság nem írja felül az útfejlesztési terveket. A vírusválság nem írja felül a magyarországi közúthálózat fejlesztésével kapcsolatos terveket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) meghatározó célja továbbra is változatlan, kiemelt törekvés a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása négysávos utakkal a gyorsforgalmi hálózatba – jelentette ki az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára […]

Kirámoltak egy balatonszentgyörgyi házat

A nyomozás adatai szerint 2019. novemberében történt az eset. A rendőrök a nyomozás során beszerzett adatok alapján 2019. november 7-én hajnalban több kaposvári helyszínen tartottak összehangolt akciót, melynek során a Marcali Rendőrkapitányság és a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai segítségével három személyt fogtak el. A végrehajtott házkutatások alkalmával ékszereket és több százezer forintot találtak, és foglaltak le. A […]

A 2002-es lengyel buszbaleset áldozataira emlékeztek Balatonszentgyörgyön

2002. július 1-jén 20-an meghaltak, 31-en megsérültek, miután Magyarországon felborult egy Medjugorjéba tartó, lengyel zarándokokat szállító busz. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a balatonszentgyörgyi Szent György-plébániatemplomban, túlélők és hozzátartozók részvételével tartott szentmise után beszédében arról szólt, hogy a lengyelek és a magyarok hányféle szálon kötődnek egymáshoz, amit “kívülállók nem tudnak […]