Óriási szél a Kab-hegyen

A bejegyzés szerint a Kab-hegyen 118,8 kilométer/órás szelet mértek délután, a második legerősebb szelet pedig Balatonőszödnél, 117,4 kilométer/órásat. A meteorológiai szolgálat hétfő délután Pest vármegyére és a fővárosra is másodfokú (narancs) riasztást adott ki az erős széllökések veszélye miatt. Korábban már másodfokú riasztást adtak ki Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Vas, Zala és Fejér, Komárom-Esztergom és […]
Élő adventi naptár Balatonőszödön

Balatonőszödön már jóval a vírus megjelenése előtt, 2015-ben megrendezték az élő karácsonyi kalendáriumot, mára pedig már 90 település „vette át” az ötletüket. Az ötlet lényege, hogy decemberben minden este más ablakban jelenik meg az adventi naptárt jelképező szám. A főszervező Csehi Mónika a likebalaton.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a példájukat már 90 település követi, amire álmaikban […]
Üdülőket árvereznek el

A vevők hét önálló ingatlanra és az egykori balatonőszödi kormányüdülőre jelentkezhetnek. A csaknem 20 hektáros, több ingatlanból álló létesítményt együttesen, ingatlancsomagként értékesítik. Licitálni az Elektronikus Aukciós Rendszer (EAR) felületén keresztül lehet. Az állami tulajdonban lévő balatoni üdülők e-árverésen keresztüli értékesítését novemberben kezdte meg a vagyonkezelő. Az első ütemben 2,5 milliárd forint kikiáltási áron hirdettek meg […]
