Közösen razziáztak

Tíz vízirendőr és nyolc halőr a vízen négy hajóval, a szárazföldön pedig négy gépjárművel párhuzamosan pásztázta a tavat, elsősorban a csónakhasználati szabályok betartását vizsgálva. Az akció során az egyenruhások 65 csónakot és kishajót, valamint közel 70 horgászt ellenőriztek. Kiemelt szabálysértést, vagy súlyos horgászati szabályszegést nem tártak fel, a hajózási szabályok megsértése kapcsán pedig mindössze 10 […]
Felújítanak egy ötvenéves balatoni halászhajót

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. keszthelyi telephelyén álló hajót a vonyarcvashegyi önkormányzat hagyományőrzés céljából védelmébe vette, felújítás után a település kikötőjében állítják ki.
