Rasovszky megvédte címét

A szegedi viadalon – az esemény honlapja szerint – a férfiaknál a táv nyíltvízi olimpiai ezüstérmese, Rasovszky Kristóf diadalmaskodott. A veszprémiek versenyzője közel másfél perccel előzte meg a második helyezett Gálicz Pétert, míg a harmadik némi meglepetésre a hátúszó specialista Telegdy Ádám lett. A nőknél a Tokióban negyedik Olasz Anna hasonlóan simán győzött, megelőzve Rohács […]
Óriási bravúr az ezüst!

„Éjjel 2.45-kor ébredtem, de megérte ilyen korán kelni” – mondta magyar zászlóba burkolózva a 24 éves úszó. „Olyan meleg volt a víz, hogy erre csak én készülhettem, ugyanis Hévízhez képest jégfürdő volt az első kör. Nekem nem volt olyan melegem, mint amire a többiek panaszkodtak”. A futamot úgy értékelte, hogy a győztes német riválisa ezen […]
Olimpiai ezüstérmes a balatoni cápa!

A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba. A 26 fős mezőny ragyogó, napsütéses időben ugrott vízbe a Tokiói-öbölben kialakított pályán, ahol hét kört kellett […]
Ezüstérmes lett a Balatoni Cápa

Dohában rendezték meg a FINA maratoni nyíltvízi Világkupa sorozat első viadalát, ahol 10 kilométer volt az előírt táv. A pandémia dacára népes mezőny gyűlt össze, gyakorlatilag csak a németek legjobbjai hiányoztak a szigorú határszabályok miatt. Sztárokban így sem volt hiány, Rasovszky Kristófnak a 2017-es balatonfüredi világbajnokságon parádézó franciák, valamint az olaszok medencés 1500-as királya, Gregorio […]
Hat éve nem hagyott ki ennyit
„A lehetőségekhez képest sikerült szinten tartanom magamat” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a világbajnok nyíltvízi úszó, aki a karanténban töltött időszakot tekeréssel, futással és alkalmanként kondicionáló edzésekkel töltötte. A 23 éves úszó elárulta, nagyon örült, hogy újra „vízbe csobbanhatott” a balatonfűzfői uszodában, de ehhez alkalmazkodni kellett, mert így nem tudott nyolcig aludni, mint az […]
Jövőre halasztják a budapesti vizes Európa-bajnokságot

„Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni, ez teljesen biztos. Most úgy tűnik, 2021 májusában kerül megrendezésre Budapesten” – nyilatkozta Wladár az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, már akkor sem volt jó az új, augusztusi időpont, amikor kihirdették, bár kétségtelen, nem egy fix dátum volt, csak egy elképzelés, később pedig szóba került egy esetleges novemberi időpont […]
Rasovszky Kristóf világbajnok!

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett. A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg […]
