Halálos vonatgázolás Balatonbogláron

A Mávinform közölte, hogy a Budapestről Zágrábba tartó nemzetközi InterCity Balatonbogláron elgázolt egy embert. A helyszínelés végéig szünetelt a vonatközlekedés ezen a szakaszon, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon éjszaka állt helyre a közlekedés. /MTI/

Halálos vonatgázolás Balatonboglárnál

A Mávinform közölte, hogy a Budapestről Zágrábba tartó nemzetközi InterCity Balatonbogláron elgázolt egy embert. A helyszínelés végéig – várhatóan 20-21 óráig – szünetel a vonatközlekedés ezen a szakaszon, az utasokat pótlóbuszok szállították Balatonlelle felső és Balatonboglár között.

Az év kilátója

Az 1950-es években készített kilátó 3901 szavazattal nyerte el a címet. Az év kilátója pályázatot idén első alkalommal hirdette meg a Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A verseny célja, hogy minél többen ismerjék meg és látogassák Magyarország kilátóit, ezzel együtt népszerűbbé váljon a természetjárás és az aktív életmód – írják a közleményben. A pályázatra 177 […]

Van felesleges egymilliárd forintja? Vegyen balatoni kempinget!

A balatonszemesi után, már a balatonboglári kemping is eladóvá vált, aruk kb. egyezik – adta hírül a Menedzsment Fórum. A balatonszemesi Hattyú kempingre már lehet licitálni és most már a balatonboglári Sellő kemping is kalapács alá került. A két árverés érdekessége, hogy a bár a balatonboglári kemping nagyobb és jobb helyen is fekszik, mint a […]

Sinkó-Uribe Aurél és Bóna Kinga nyerte a sprint távú duatlon ob-t Balatonbogláron

A férfiaknál első tiszaújvárosi Sinkó-Uribe Aurél 53:27 perc alatt teljesítette az 5 kilométer úszásból, 20 km kerékpározásból és befejezésként 2,5 km futásból álló távot. Másodikként Kovács Márton Soma, harmadikként Józsa Botond ért célba. Sinkó-Uribe Aurél az MTI-nek elmondta: egy kicsit izgalmassá vált a verseny, amikor kerekpáron összejött egy nagyobb boly. „A leszállásnál frissnek éreztem a […]

Megúszták egészen és félig

A lehető legideálisabb körülmények között vághattak neki az 5,2 kilométeres távnak az úszók Révfülöpön, míg a féltávon indulók Balatonbogláron csobbantak és ott értek célba. Már reggel 22 fokos volt a levegő és 26 fokos a víz. Az átúszás férfi rekordját megdöntötte Rasovszky Kristóf, 57 perc alatt teljesítve a távot. A nőknél a csúcstartó továbbra is […]

Csütörtökön döntenek

Az idén már 38. alkalommal szervezik meg a Balaton-átúszást, Révfülöp és Balatonboglár között. A táv 5.2 kilométer, azonban a koronavírus-járvány miatt sokáig zárva voltak az uszodák, ezért a szervezők azokra is gondoltak, akik nem tudtak megfelelően felkészülni a kihívásra. Nekik meghirdették a 2.6 kilométere féltávú vetélkedést is. Akik a rövidebb szakaszon indulnának, azok eleve Balatonboglárról […]

Egyszerre négy turisztikai fejlesztést adtak át Balatonbogláron

Közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város – mondta Mészáros Miklós (Fidesz) polgármester az MTI-nek csütörtökön a befejezett projektek átadó ünnepsége után. A polgármester a turisztikai fejlesztésekben jól együttműködő „mesterhármasnak” nevezte az átadott attrakciókhoz egyedi döntések alapján vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), az önkormányzatot, és a Várdomb […]