A vihar után Almádi is megküzdött az elemekkel

Nagy mennyiségű csapadék hullott le hirtelen az elmúlt napokban többször is, ezzel pedig nem mindenhol küzdött meg a csapadékvíz elvezető rendszer. Egy viharvadász csoportban találtuk azt a videót, mely Balatonalmádiban készült a napokban. A felvételen jól látszik a hömpölygő, vörös víz. A videó itt érhető el!     

Vers a peronon

A MÁV szervezésében a tavalyi Vers a parton után idén elindul a Vers a peronon irodalmi akció is. A tavaly nyáron Balatonalmádiban, az Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett, nagy sikerű Vers a parton irodalmi eseménysorozathoz idén a vasúttársaság is csatlakozott. Vers a peronon címmel bővül a program csütörtöktől szombatig – olvasható a közleményben. Mint írják, […]

Szavazás döntött, miből főzzenek

Második alkalommal tart szezonnyitó programot a Megfőzzük Almádit Egyesület. Ezúttal június 6-án rendezik meg az eseményt. A tradíció szerint idén is megszavazhatták a helyiek Balatonalmádi ínyenceit, milyen alapanyagokból készítsék el a résztvevő szakácsok, séfek, vendéglátósok az idénnyitó ételeit. Az idei győztesek: a málna, a kecskesajt, a kovászos uborka, valamint a süllőpofa. Készül majd málnás és […]

Rengeteg alga Almádinál

Sajnos most nem egy szép, naplemente fotó a nap képe. Egy balatonalmádi facebook csoportban osztották meg az alábbi fotót, mely tegnap készült a mólónál. Nem szép látvány. Fotó: Almádia – fórum Balatonalmádiért/Mayer Róbert A Balaton vízfelszínen több hektárnyi kiterjedésben, Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt – közölte Boros […]

Újabb intézkedések Almádiban

A város vezetője a település közösségi oldalán arról számolt be, a helyi vállalkozások életben tartása érdekében újabb intézkedéseket hoztak. Azok a vállalkozások, amelyek az önkormányzattól bérlik az üzlethelyiségüket, azoknak kedvezményeket tesznek. Akik a veszélyhelyzet miatt csak korlátozva tudnak nyitva lenni, azoknak elengedik a bérleti díj felét. Akik viszont egyáltalán nem tudnak üzemelni, azoknak mindössze a […]

Frisset a netről!

Balatonalmádiban is elindult a virtuális piactér, ahol házhoz rendelhető a friss áru. Ételt, mézet, süteményt, kávét és halat is lehet rendelni.  

Polgármester: Két vállra fekteti a várost gazdaságilag a vírus, vagy túléljük?

Kedves Almádiak! Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel a kijárási korlátozással, de vagy csináljunk valamit normálisan, hogy értelme legyen, vagy feleslegesen ne kínozzuk azokat, akik önként otthoni fogságra ítélik magukat. Azt szeretném, ha a kormány végre eldöntené, van e koronavírus járvány, vagy nincs. Ha van, akkor azonnal teljes kijárási tilalmat kell elrendelni legalább 2-3 hétre, […]

Bezárták az északi part legjobb fagyizóját

Az elmúlt napokban csodás idő köszöntött ránk és rengeteg ember felelőtlenül megindult a partra. Sétálgattak, napozgattak, a padokon ücsörögtek, fagyiztak. Balatonalmádiban is nyitva volt az Amaretto fagyizó, a szabályok szerint 15 óráig. Az északi part legjobb fagyizója előtt hosszú sorok kígyóztak mindennap, tömegek időztek a szökőkút körül, a gyerekek ott rohangáltak, bogarásztak. A fagyizót sokan […]