Tizenegy embert mentettek ki

A Balatoni Vízirendészeti Főkapitányság négy esetben összesen tizenegy bajba került embert mentettek ki a Balatonból a pünkösdi hétvégén. Az északi part közelében egy horgász, és egy vitorlás is elsodródott az erős szélben, míg a déli parton két vitorlás futott zátonyra, pontosabban homokpadra. Mint kiderült, a mentések idején első fokú viharjelzés volt érvényben. A vízirendőrök segítsége […]

Tenger helyett vidékre vágynak a magyarok

A pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta. Az áprilisi adatok szerint a tavalyihoz képest kevesebb mint felére esett vissza az emberek internetes érdeklődése az utazásokkal kapcsolatban.     Egy négyezer felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény kutatásból kiderült: a koronavírus járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok […]

A pünkösdi hétvégén nyílik meg a strandok, fürdők többsége

A balatoni települések közül Balatonalmádiban jövő pénteken, május 29-én nyitnak ki a strandok, Alsóörsön és Csopakon másnapra tervezik a nyitást. Alsóörsön interneten keresztül is lehet majd jegyet váltani és jegyautomatát helyeznek ki, Csopakon a korlátozó intézkedések miatt a belépő árának emelkedését tervezik. Szigligeten is pünkösdkor nyílik meg a strand, nem lesz strandbérlet, itt a belépők […]

Most a belföldi nyaralás a legbiztonságosabb

A balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon – mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség (BTSZ) elnöke egy szezonnyitó sajtótájékoztatón szombaton Tihanyban. Az idei szezon más lesz, mint a korábbiak, ugyanakkor a korábbinál is több vendéget vonzhat a Balatonhoz […]

Meleg idő várható a Balatonnál

A héten is sok lesz a napsütés. Csapadék hétközben inkább csak elszórtan, hétvégén viszont többfelé is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn sok lesz a napsütés. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-14 fok között alakul, az északi völgyekben lehet a hidegebb, a Balatonnál és a magasabban fekvő helyeken pedig melegebb. A […]

Csopakon is csobbantak a hétvégén

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Balatonon is újraindult az élet hétvégén. Balatonalmádiban a strandon sorban álltak a lángosért és a hekkért, és a fagyizónál is sokan álltak sorban. A legbátrabbak még a vízben is megmártóztak. Erről számolt be a veol.hu is, ugyanis Csopakon is többen csobbantak a vízben. Fotó forrása: veol.hu      

A magyarok felel belföldön nyaralna

Az adatok azt mutatják – mondta Kiss Róbert Richard -, hogy júliusra és augusztusra már vannak „mérhető számban” foglalások, egyelőre a nagyobb tavak környéke, a Balaton vagy a Tisza-tó a legnépszerűbb utazási célpontok. A vidéki korlátozások enyhítésével megérkeztek a vendégek is, és a legtöbb szálloda arra számít, hogy júliusban és augusztusban megnyithat és forgalma is lesz […]

Így mehetünk majd strandolni

Az MTÜ külön foglalkozott a természetes fürdőhelyeket üzemeltetőkkel, így most ezt vesszük górcső alá. Természetesen ez a Balatonra is vonatkozó szabályok. A fürdőhelyek azzal a feltétellel látogathatóak, hogy a túlzsúfoltságelkerülése érdekében a közös háztartásban élő személyeken kívüli személyek között 2 méter távolság betartása szükséges. A fürdőhely területén, a büfékben és a mellékhelyiségekben, zuhanyzókban folyamatos fertőtlenítőszeres takarítást […]

Így változnak a kijárási korlátozás szabályai a Balaton-parti településeken

Május 4-től új szakaszba lép a védekezés Magyarországon. Hat Balaton-környéki település – Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemice, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget – összehangolt korlátozó intézkedéseket jelentett be a hosszú hétvégére. A településeken lezártak minden turisztikai célpontot, megtiltották turistaútvonalak és tanösvények használatát, nem látogathatók a strandok, a kilátók, a játszóterek, a szigligeti vár, a kiállítóterek és a hegyi […]

Május 15-én nyitnának a balatoni kempingek

A Balatontourist 10 tagból álló balatoni kempinglánca felkészült a vendégek fogadására, a kijárási korlátozások feloldása esetén a cég által üzemeltetett egységek tervezett nyitási időpontja május 15. – tájékoztatott az MTI megkeresésére Székely Ferenc, a társaság általános igazgatóhelyettese csütörtökön. Elmondta, hogy a Balatontourist csoport a tavalyi évet változatlan vendégforgalom mellett 10 százalékot meghaladó szállásdíj bevételtöbblettel zárta […]