Az idén már ötvennegyedszer lesz Kékszalag!

A sportági szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a Balaton-kerülő vitorlás viadal idején számos program várja a tó körül és Balatonfüreden is az érdeklődőket. „Nagyszerű dolog látni, ahogy növekszik a vitorlázás fiatal közössége, elég csak megnéznünk az MVSZ Vitorlás Suli Programjában résztvevők számát, vagy ránézni a február 20-án befejeződött Palamós Optimist Trophy eredményeire” – mondta Holczhauser András, […]

Tizenhétezer futó az Ultrabalatonon

Az esemény népszerűségét jelzi, hogy a nevezés megkezdését követő 3 percben az összes rajtszám gazdára talált. A résztvevők Balatonfüredről rajtolva kerülik meg a Balatont. A mezőnyben több mint 300 egyéni induló lesz, köztük Csécsei Zoltán, akinek célja, hogy megjavítsa a 18 óra 32 perces versenycsúcsot. Összesen 1700 csapat vág neki a 216 kilométeres távnak. A […]

Óriási volt az érdeklődés

A siófoki Újhelyi strandról útnak induló 2200 túrázónak idén is hamisítatlan balatoni bringás élményben lehetett része. A választható 5 távnak köszönhetően bármely korosztályba tartozó sportkedvelő megtalálhatta a számítását. A résztvevők között idén is elindultak a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány jótékonysági nagykövetei, akik a Debrecenben épülő első hazai Ronald McDonald Családközpont támogatására gyűjtöttek adományokat. A résztvevők […]