Életmentő készülékre gyűjtenek az Arácsi Népházban

Defibrillátor beszerzését tervezi az Arácsért Alapítvány. Az adóbevallásokból felajánlott 1%-okból idén már 300 ezer forint gyűlt össze, de ez még mindig csak a gép árának egyharmadát fedezné. A város önkormányzata további 300 ezer forintot biztosít a készülére, a hiányzó 300 ezer forintot pedig felajánlásokból szeretnék összegyújteni. A 910 ezer forintos gépre november 30-ig várják a […]
A vasutasokat ünnepeljük

A vasutasnap alkalmából is útnak indították az idén a Tekergő gyorsvonatokat. A Budapestről Tapolcáig közlekedő Tekergő gyorsvonatok csak a nagyobb forgalmú állomásokon és megállóhelyeken állnak meg. A vonatok nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsit is továbbítanak, amelyben 16-47 darab kerékpár elhelyezésére van lehetőség, emiatt kifejezetten ajánlják a kerékpárral utazóknak. A Tekergő vonatok idén is gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe, a legkedvezőbb árú eljutást biztosítva a Balaton északi partjára.
