Korábban kezdődik a pollenszezon

Hozzátette: a kora tavasszal virágzó fák pollenjei mellett már megjelentek a fűpollenek is, amelyek a legtöbb allergiás megbetegedésért felelnek. Csapadékos időjárás esetén még inkább fokozódni fog a levegő pollenszintje – hívta fel a figyelmet Nékám Kristóf.

Parlagfüvet tartalmazó készítményt zárolt a Nébih

A hivatal tájékoztatása szerint elrendelték az érintett élelmiszerek forgalomba hozatalának tilalmát és visszahívását is. A vállalkozás az első ellenőrzés után a hatósági rendelkezésnek megfelelően kezdeményezte a cégnél megtalált Parlagfű+ kivonat elnevezésű termék visszahívását, egy későbbi, szúrópróbaszerű ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a vállalkozás egy másik, szintén parlagfüvet tartalmazó készítményt is fogalmaz Cseppecske+ néven. Az előállítónál […]

Nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja

A meteorológiai előrejelzés szerint szórványosan továbbra is lehet számítani zivatarokra, ilyenkor a hirtelen feltámadó viharos szél nagyobb mennyiségben is szállíthatja a parlagfű virágporát – írták. Azt javasolják, hogy az allergiás betegek, ha erre lehetőségük van, a zivatarokat megelőző szeles időben lehetőleg ne tartózkodjanak a szabadban. Forrás: mti.hu  

Emelkedik a parlagfű pollenkoncentrációja

Azt írták: az Alföldön, a főváros térségében, valamint a Dunántúl keleti területein egyre többfelé lehet számítani magas parlagfű pollenkoncentrációra (I. fokú riasztásra). Vasárnap már helyenként – elsősorban az Alföld keleti területein – nagyon magas koncentrációban (II. fokú riasztással) lehet jelen a parlagfű pollenje. További részletek találhatók a Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer térképén a http://polleninfo.oki.hu oldalon.

A parlagfű helyenként már okozhat allergiás tünetet

Azt írták: az idei allergiás időszak várhatóan gyengébb lesz a szokásosnál. Az augusztus eleji megjelenést követően a pollenkoncentráció lassú emelkedésére lehet számítani, de a hónap közepére országszerte tüneteket okozhat a parlagfű virágpora. A szezon tetőzése az előző évek tapasztalatai alapján szeptember első felében várható. A közleményben kifejtették: idén a parlagfű virágzása a korábbi évekhez képest […]