Adventi adománygyűjtés

A Tárjátok ki a szíveteket! címmel évről évre meghirdetett programsorozat célja „ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit a nélkülözőknek”. A karácsonyig tartó időszakban több módon be lehet kapcsolódni az országos akcióba. Az 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a rászoruló családokat. Online adományozni a www.karitasz.hu oldalon keresztül lehet, illetve banki átutalással is […]
Vitorlázók adományoztak a kórházi gyermekosztálynak

A játékokat Töreki-Vörös Ibolya főigazgató és Léberné Stáhl Katalin, a gyermekosztály főnővére vették át a sportolótól – írja a veol.hu. Király Zsolt, a sikeres vitorlázó elmondta, a sport minden körülmények között nagyon fontos, ezúttal egy jótékony célra is összehozta az embereket, így játékokat ajándékozhattak beteg gyermekeknek. Szeretett volna segíteni azoknak a gyerekeknek, akiket a pandémia […]
Jónak lenni jó! Kétmillió forintért kelt el a STRAND Fesztivál közönsége által készített monumentális Balaton-festmény

Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány. Mint a vasárnapi műsorban elhangzott, a 13616-os szám a jövőben is élni fog, továbbá várják a felajánlásokat az év végéig azokra a tárgyakra is, amelyek fix áron megvásárolhatók és még nem […]
Összeegyűlt a pénz az életmentő készülékre

Az életmentő készülék beszerzéséért nyilvános adománygyűjtst szerveztek, melyről mi is beszámoltunk. A szekrény már megérkezett, melyet a falra szerelve kötnek a hálózatra, az eszközt pedig várhatóan a Mikulás hozza, december 6. után érkezik meg a népházba. Az intézmény a honlapján tájékoztat majd, amint üzembe helyezték a készüléket, a későbbiekben pedig oktatást is szerveznek. A készülék […]
Várják a felajánlásokat!

A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők főként tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket várnak december 20-ig. Használt adományokat, a járvány miatt biztonsági okokból, nem fogadnak – emelte ki hétfői közleményében Zsolnai Endre. A közlemény szerint idén is a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek a segítségével gyűjtik az adományokat, akik gondoskodnak arról is, hogy a legjobb helyre kerüljenek a […]
Életmentő készülékre gyűjtenek az Arácsi Népházban

Defibrillátor beszerzését tervezi az Arácsért Alapítvány. Az adóbevallásokból felajánlott 1%-okból idén már 300 ezer forint gyűlt össze, de ez még mindig csak a gép árának egyharmadát fedezné. A város önkormányzata további 300 ezer forintot biztosít a készülére, a hiányzó 300 ezer forintot pedig felajánlásokból szeretnék összegyújteni. A 910 ezer forintos gépre november 30-ig várják a […]
Bemutatták a vízimentők az adományokból vásárolt esetkocsit
Új mentőautót, pontosabban esetkocsit kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Gattyán György és Bagyó Sándor bemutatja az adományokból megvásárolt új mentőautót. A videóból kiderül, milyen készülékek, milyen csapat, milyen felszerelés van egy vízimentő esetkocsiban. Sőt azt is megtudtuk, mi a különbség a mentő és az esetkocsi között.
Vadhúst kaptak a rászorulók
Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szerdán Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón azt mondta: a felajánlásnak köszönhetően 400 nehéz sorsú család juthat egészséges élelmiszerhez. Hozzátette: a járvány minden magyar vállalkozást és háztartást súlyosan érint. A magyar társadalom azonban a pandémia idején is példát mutatott: az emberek fegyelmezettségének, a szabályok betartásának következtében Magyarországon alacsony a koronavírus-fertőzöttség. Bánki Erik, […]
Háztartási gépeket adományoz az áruházlánc

Közleményben tudatta az Euronics műszaki áruházláncat működtető Vöröskő Kft., mely szerint felelős magyar cégként 300 darab háztartási kisgéppel segítené a kórházakat pályázat útján. „Mivel a kórházak terheltsége folyamatosan nő, úgy gondoltuk, hogy az ottani munkavégzéshez elengedhetetlenül szükséges napi eszközök, mosógépek, szárítógépek és hűtőszekrények beszerzésében nyújtanánk segítséget. Cégünk, intézményenként 2-2 készüléket, összesen 150 darab mosógépet, szárítógépet és […]
Rászorulóknak segítenek Balatonfüreden

A bevételt rászoruló családok megsegítésére fordítják. Az idén induló kezdeményezést segítette az önkormányzat, a védőnők és most a vállalkozások csatlakozását kérik mind a vendéglátóhelyek, cukrászdák támogatásával. A támogatók maguk dönthetik el, hogy milyen mértékű felajánlással támogatják a kezdeményezést. Süteménnyel, pénzzel, szolgáltatással egyaránt segíthetik. A felajánlásokat ünnepélyes keretek között nyújtják majd át a rászoruló családoknak. Balatonfüred […]
