Verses fotók és videók készítésére buzdít Balatonszárszó

Az emlékház azután hirdette meg a helyi önkormányzattal, művelődési házzal és általános iskolával közösen a Posztolj verset az éterbe! elnevezésű akciót, hogy a koronavírus-járvány miatt törölni kellett a község keddre tervezett hagyományos költészet napi programját. A felhívásukban arra kérik a versszerető közönséget, hogy április 11-én készítsenek fotót nyomtatott, kézzel írott, vagy monitoron látható versről vagy […]
József Attilára emlékeznek Balatonszárszón

A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harminckettedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont – adta hírül a József Attila Emlékház a Facebook-oldalán. Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Szőke György grafikusművész kiállításának megnyitója, […]
