Balaton Televízió – A balatoni élmény portál!

2025. június 1., vasárnap

Sztárfellépők az Örvényesvölgyi Fesztiválon

Újabb világsztárok, köztük a szaxofonos Candy Dulfer fellépését jelentette be csütörtökön a Zalacsányban májusban tartandó Örvényesvölgy Fesztivál.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhetően június 17-én ad koncertet az erdei színpadon Candy Dulfer és zenekara. Fellép fesztiválon a jelenleg New York-ban élő, Zalacsányból származó Németh Ferenc jazzdobos, aki olyan nagyságokat hívott magával, mint Seamus Blake tenor-szaxofonos, és Gilad Hekselman gitáros.
Az 1990-es évek elején ismertté vált Candy Dulfer koncertje a funk, a soul és a smooth jazz ötvözetét nyújtja a közönségnek. Már első nagylemeze Grammy-jelölést kapott, azóta pedig Prince, Beyoncé, Macy Gray, Lionel Richie, a Pink Floyd és Aretha Franklin partnereként is dolgozott.
A szaxofonos hatéves korában kezdett el zenélni, első zenekarát 13 évesen alapította, a siker pedig még szinte gyerekként megérintette, amikor Madonna európai koncertjei előtt léphetett fel. Dave Stewarttal, a Eurythmics alapítójával közös száma, a Lily Was Here repítette a slágerlisták élére.
Az Örvényesvölgy Fesztivált júniusban, két hétvégén rendezik Zalacsányban. A zalai dombok közötti színpadon, limitált számú közönség előtt lépnek fel a zenészek, akik között öt külföldi sztárvendég szerepel a dzsessz, a soul, a blues és az elektro-swing műfajából.
Június 16-án a 35 éve működő Grammy-díjas Gipsy Kings lép fel Diego Bailardo vezetésével, másnap Candy Dulferen kívül az osztrák Deladap játszik. A fesztivál fellépői között van a Nagy-Britanniában az év énekesének választott Kevin Davy White, valamint a hazai előadók közül a Csík Zenekar.
Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató, a helyszínt is biztosító Pálos Resort tulajdonosa elmondta: a külföldi sztárok meghívása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program támogatásának köszönhető. A program pedig még nem is végleges, további különleges dzsessz- és népzenei koncertek, irodalmi műsorok várhatóak, a teljes programot áprilisban hozzák nyilvánosságra.

Oszd meg ismerőseiddel!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on email

Neked ajánljuk még!

Szólj hozzá!

300x250

Kövess minket Facebookon!

300x250

Kiemelt videó

300x250